FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Polgárőrök közreműködésével is tisztulnak az erdők

A debreceni, illetve a megyeszékhely 15 kilométeres körzetében levő erdőterületeket tisztítja meg a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért. A szervezet – csatlakozva a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért kezdeményezéshez – az Országos Polgárőr Szövetség anyagi támogatásával, május végéig szeretné mentesíteni az erdőket a lakossági- és kommunális hulladéktól.

Az akcióban együttműködnek Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatával, illetve a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetével. A tervek szerint felszámolnak nagyobb illegális hulladéklerakókat, illetve szerveznek szemétszedést is, amihez bárki csatlakozhat.

Erről Sziklási Péter, a Debreceni Polgárőr Egyesület elnöke, Juráskó Róbert, a Józsai Település- és Közösségfejlesztő Egyesület elnöke és Juhász Lajos, a NYÍRERDŐ Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese tájékoztatott.

Sziklási Péter azt mondta: kiemelten fontosnak tartják a környezetvédelmet, a megyeszékhely környéki erdők megóvását. A NYÍRERDŐ Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás részeként gyakran járőröznek az erdőkben, kamerákat helyeztek ki, és korábban is szerveztek szemétszedéseket.

Nem lehet más cél, mint hogy tiszta, rendezett állapotokat találjon, aki kilátogat a Debrecen körüli erdőkbe. Sajnos még mindig folyamatos erőfeszítéseket kell tenni, hogy környezetünk elfogadható állapotokat mutasson.

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Évszakok a természetben - rajzpályázat

Következő cikk

Emléktábla avatás az Ambrózy-kastélynál




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version