FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Keresztnevek Ikea-bútorokról

Malm, Kivik és Trotten. Csak néhány példa azokból a nevekből, amiket az IKEA ajánl a norvég családok számára a születendő gyermekeik nevének, írja az AP.

A hírügynökség cikke szerint a svéd bútorgyár norvég leányvállalata létrehozott egy több mint 800 ötletből álló névbankot, amiket kivétel nélkül a cég termékei ihlettek. Ezt a listát elérhetővé tették a helyi IKEA honlapján, hogy a szülők könnyebben tudjanak nevet adni az újszülöttjeiknek.

A norvég IKEA közleménye szerint a cég főként svéd városokról, tavakról és természeti képződményekről nevezi el termékeit, de több olyan is van köztük, amit emberek is használnak névként.

Hozzátették, ugyan a koronavírus-járvány miatt ellátási problémákkal küzdöttek, „legalább gyerekekből nincs hiány”.

A skandináv országban tavaly 56 060 gyerek született, ami 3081-gyel több, mint 2020-ban. Az IKEA szerint éppen ezért nehezebb is egyedi nevet választani, amiben most ők segítséget akarnak nyújtani. Más kérdés, hogy ki akarja egy szekrény után elnevezni a gyermekét.

forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tavaszi erdősítések Debrecen térségében

Következő cikk

ESZR kompatibilis a MobileForester




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version