FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Konferencia a gemenci gímszarvasról

Fotó: Gemenc Zrt.

A gemenci erdőség egyik legnagyobb különlegessége az itt élő gímszarvas-állomány, mely hosszú évtizedek óta a helyi erdő-, és vadgazdálkodás meghatározó tényezője. A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottság Agrár Szakbizottság Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottságának kihelyezett ülésén és szakmai napján a gemenci gímszarvas került terítékre – tudományos előadások formájában.

A pörbölyi Kovácsné Schulteisz Margit Ökoturisztikai Központban tartott rendezvény a munkabizottság első idei eseménye volt. A programot Csonka Tibor, a vendéglátó Gemencerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjével nyitotta meg. Ezt követően Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, a munkabizottság elnöke beszámolt az Agrár Szakbizottság üléséről, ismertette a testület munkáját és bemutatta az újonnan felvett tagokat.

Fotó: Gemenc Zrt.

Ezután következtek a szakmai előadások. Janács Gergely erdészetvezető előadásában a hallgatóság végig követhette a gemenci vadászterület fejlődését, változásait. A vadban gazdag, ártéri, mocsaras vidék sokáig a Kalocsai Érseki Uradalom kezelésében állt, és nagyszabású, reprezentatív vadászatok színhelye volt. Így alakult ki a híres gemenci gímszarvas-állomány, melynek kapitális – időnként világbajnok – bikái a terület legvonzóbb látványosságai és vadászcélpontjai voltak.

A folytatásban dr. Bleier Norbert tájegységi fővadász „Gímszarvas-vizsgálatok Gemencen” című előadásában érzelmektől fűtött beszámolóval ismertette eredményeit és folyamatban lévő kutatásait.

A harmadik előadást Prof. Emeritus dr. Orosz László akadémikus, genetikus, az ELTE egyetemi tanára tartotta. A szakmailag rendkívül alapos prezentációban a professzor a gemenci gímszarvas populáció génállomány-vizsgálatának folyamatát részletezte. Kitért a hazai gímszarvas-állományok különbségeire, agancsfejlődési jellemzőire, de még a történelmi mondák természettudományos vizsgálatára is.

Az előadások után a résztvevők a nemrég felújított Habsburg Frigyes főhercegi pavilonban berendezett „Legenda és valóság – a gemenci csodaszarvas” című kiállítást tekintették meg.

Forrás: Mecsekerdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ponsse világpremierre készül

Következő cikk

A Soproni Egyetem hazánkból egyedüliként a Nemzetközi Zöld Talár Díj döntősei között!




(x) hirdetés
Exit mobile version