FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Indul a Széchenyi Kártya Program MAX

A kormány korábbi bejelentése alapján Széchenyi Kártya Program MAX néven folytatódik a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram. Konkrét hitelkérelmek benyújtására várhatóan e hét közepétől lesz lehetőség a KAVOSZ Zrt. országos lefedettségű regisztráló irodahálózatában.

A kormány fontosnak tarja, hogy folyamatosan biztosítsa a Széchenyi Kártya Program keretében a kis- és középvállalkozásoknak a kedvező feltételrendszerű, támogatott finanszírozási forrásokat, és a kkv-szektor továbbra is a legalacsonyabb kamatok mellett juthasson forráshoz.

A Széchenyi Kártya Program MAX hitelei továbbra is kamatozással, évi 0,5-3,5 százalék nettó kamatszinten, a program üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetők el. Kiemelték, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX keretében bevezették a Széchenyi Energiakártyát, amelyet az energiaválság által érintett vállalkozások igényelhetnek egyéves futamidővel, és a normál folyószámlahitel-részhez képest még kedvezőbb, évi fix 1 százalék nettó kamattal.

A Széchenyi Likviditási Hitel MAX szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzések finanszírozására a hitel hitelkiváltásra is felhasználható.

A Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is, a Széchenyi Lízing MAX hitelt a pénzügyi lízingügyletek finanszírozására lehet fordítani.

További információk és a részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetők el – tájékoztatott a Kavosz Zrt.

forrás: KAVOSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Klasszis TopDesign 2022

Következő cikk

KSH gyorstájékoztatók




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version