FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Belga rezsicsökkentés

A Belgium nagyobb részét kitevő Flandria kormánya bejelentette, hogy vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel formájában segíti az ingatlanok energiahatékonyságának növelését.

A flamand energiaügyi miniszter, a nacionalista párt politikusa, Zuhal Demir egy interjúban mondta el, hogy a tartományi kormány egymilliárd eurót különít el erre a célra. Minden lakástulajdonos legfeljebb 25 ezer eurós (10 millió forint) támogatást és 60 ezer euró (24 millió forint) kamatmentes hitelt kaphat annak érdekében, hogy otthona energiahatékonyságát növelje.

Brügge

Zuhal Demir elmondta, hogy ezek a beruházások nemcsak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését segítik elő, hanem ellensúlyozzák a növekvő energiaszámlák családi költségvetésre gyakorolt ​​hatását is.

Jelenleg Flandriában a lakások mindössze 5 százaléka rendelkezik “A” besorolású energiahatékonysági tanúsítvánnyal, de 2050-re minden háznak és lakásra el kell érnie ezt a minősítést.

Néhány nappal ezelőtt Alexander de Croo belga miniszterelnök arról tájékoztatott, hogy szövetségi szinten, tehát az egész országra kiterjedően szeretnének hasonló támogatásokat biztosítani.

A flamand kormány ebben az évben egy másik akciót is kezdeményezett: szintén 25 ezer eurót biztosítanak minden földtulajdonosnak hektáronként erdősítésre és erdőfelújításra. Már 1400 hektár telepítési igényről tudnak (idén januárban), de 2024-ig további 4 ezer hektárnyit szeretnének telepíteni.

A regionális hatóságok által nyújtott támogatás és gyakorlati segítség mellett az erdőtelepítésre szánt fákat a Flamand Természetvédelmi és Erdészeti Ügynökség fogja megvásárolni.

Létrehoztak egy weboldalt, amelyen a földtulajdonosok kiszámolhatják, hogy mennyi támogatást kapnának, ha földjük egészét vagy egy részét erdőtelepítésre használnák. Aki a weboldalon keresztül jelentkezik, azzal felveszik a kapcsolatot, hogy megbeszéljék az esetlegesen szükséges engedélyeket, hogy milyen fákat fognak ültetni, és hogy mikor kerülne sor a földterületük erdősítésére.

A flamand kormány az elmúlt időszakban mást intézkedéssel is támogatta a lakosságot. Az EUrologus is beszámolt róla, hogy 2022 végétől mindenkinek felkerekítik bruttó 2500 euróra (1 millió forintra) a fizetését, ha ennél kevesebbet keres. És az egész országra érvényes, hogy a legkisebb nyugdíj 1500 euró (kb. 600 ezer forint) lesz, amelyet további pótlékok egészíthetnek ki.

forrás: greenfo 09-11

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Újabb erdőtüzek Franciaországban

Következő cikk

KSH: ipari termelés +4,0%




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version