FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fejlesztések az Aggteleki Nemzeti Parkban

Fotók: Vermes Tibor

Eddig példátlan fejlesztés valósult meg az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén a természeti értékek megőrzésének érdekében – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, kedden, Bódvaszilason.

Rácz András beszédében méltatta hazánk 10 nemzeti parkjában tevékenykedő 251 természetvédelmi őrnek munkáját, akiknek kiemelt feladata a mintegy 850 ezer hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, a védett növény, állat- és gombafajok, illetve 38 ezer nyilvántartott külterületi régészeti lelőhely megóvása.

A most megvalósult projekt célja a természetvédelmi őrzés hatékonyságának javítása és a területi jelenlétet segítő eszközpark bővítése, illetve fejlesztése volt – tette hozzá az államtitkár. Ennek keretében több új terepjárót és különböző monitoring eszközöket szerzett be az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, illetve légirendészeti támogató rendszer fejlesztését is megvalósították, amelynek köszönhetően az őrszolgálat munkatársai a rendőrséggel közösen hatékonyabban végezhetik a természeti állapot felmérését, valamint a terepi megfigyeléseket – folytatta Rácz András.

Az államtitkár hozzátette: a Természetvédelmi Őrszolgálat feladatainak száma folyamatosan növekszik. Új kihívásokkal is szembe kell nézniük, ilyen a védett természeti területeket érintő illegális hulladéklerakás, a vegetációs tüzek, a védett növények és állatok megóvása, az illegális terepmotorozás és quadozás, az engedély nélküli fakitermelés, illetve a régészeti lelőhelyek őrzése. Ezek mellett pedig a természetvédelmi értékek bemutatásában is fontos szerepük van a természetvédelmi őröknek – mondta Rácz András.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a természetvédelmi őrök utánpótlásának fontosságára, amelynek érdekében az Agrárminisztérium idén kilencedik alkalommal hirdette meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ifjú Kócsagőr Programot. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok számára betekintést nyújtson a természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati természetvédelmi tevékenységeket.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

100 éves a Soproni Egyetem Botanikus kertje

Következő cikk

Románia - körforgásos gazdasági stratégia




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version