FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A biomassza projekt történelmet írt

„Az egyik kollégám egyszer azt mondta, hogy az erőműnek szerencséje volt a biomasszával. Azt válaszoltam neki, hogy nem a biomasszával volt szerencséje, hanem azokkal a tulajdonosi képviselőkkel, akik az energetikában stratégiai szinten gondolkodtak, nem rövid távon terveztek és a város hőellátásának biztosítása érdekében a célhoz hozzárendelték az eszközöket.” – fogalmazott dr. Sámuel Emese, a Tatabánya Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója szeptember 2-án a 72. Bányász- és 30. Villamos Napon, ahol a cég 21 dolgozóját tüntette ki hűség-, illetve ügyvezetői jutalommal.

A rendezvényen részt vett Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője, Szűcsné Posztovics Ilona polgármester, valamint Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal főispánja. A vállalat igazgatója kiemelte, hogy a korábban megfogalmazott terveikből stratégia, cselekvési szándék majd kivitelezés „született”, melyek eredményeként az ország mintegy 80 százalékában gázos erőműveihez képest tudják, hogy a tatabányai távhőtermelés biztosított, a tüzelőanyag biztonságosan hozzáférhető és megfizethető.


A Tatabánya Erőmű Kft. biomassza projektjének köszönhetően ma már 91 százalékban megújuló energiaforrásból termelik a város ellátásához szükséges hőenergiát. Mindez a gázhoz képest jóval több szakértelmet, odafigyelést, munkát igénylő technológia, de a régóta erőműves munkatársak, valamint a lelkes újoncok, akik tudták, hogy történelmet írnak az erőmű 125 éves életében, nem adták fel és üzemeltetési tapasztalatukkal, szakértelmükkel, tenni akarásukkal segítették megépíteni az új kazánokat.

Dr. Sámuel Emese kijelentette: a biomassza beruházás nélkül Tatabánya hőszolgáltatását a mai energia árak mellett nem lehetne a megfizethető szinten tartani. A biomassza tüzelőanyag költsége ma töredéke a földgáznak, ugyanakkor a beruházással hozzávetőlegesen tizedére csökkentették az évi 80 ezer tonna CO2 kibocsátásukat. Ennek okán az átalakult erőmű jól illeszthető az uniós és hazai klímacélokhoz is: „Ez az adaptálódási képesség, a nyitottság az újra, a töretlen kitartás és hit a jövőben, hit abban, hogy számít az a munka, amit itt végzünk, ez adja az erejét ennek az erőműnek.”

Az igazgató a következő időszak céljaként jelölte meg, hogy a megújuló tüzelőanyag bázison történő villamosenergia termelést fokozzák, valamint az ellátásbiztonság érdekében visszaállítsák az olajtüzelés lehetőségét. Középtávon szeretnék a megújuló tüzelőanyag alapon történő hőtermelést szélesíteni, ennek kapcsán pedig elérni az új ipari fogyasztók bevonását a hőszolgáltatásba. Dr. Sámuel Emese mindezekért köszönetét fejezte ki az erőmű dolgozóinak, akik folyamatos, magas szintű tudással, tenni akarással biztosították azt, hogy a tervek valósággá válhassanak.

A rendezvényen 9 dolgozó – Kincses Károly (40 éves munkaviszony), Zettisch Zoltán, Sári Árpád, Likár József (30 éves munkaviszony), Kiss Zoltán, Solt Árpád (20 éves munkaviszony), Luczay István, Wittmanné Binszki Pálma (10 éves munkaviszony) – vehetett át jubileumi jutalmat, ügyvezetői jutalomban pedig Brandl Ottó, Csapó József, Dörner Józsefné, Farkas Gábor, Hiszékeny Zsolt, Kis Csaba, Kiss Ottó, Kovács Zsolt, Ley Attila, Mátis András, Szalai László és Verli Huba kapott. Sürüs István kolléga pedig életpálya díjat kapott az erőműben eltöltött majd fél évszázados munkájáért.

forrás: TatabányaiErőmű

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Stirling-díj 2022

Következő cikk

Ukrajna - tűzifagyűjtés engedéllyel




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version