FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Fája 2022 díjazott fái

Év Fája 2022

A július óta tartó online szavazás végén 3887 szavazattal szerezte meg az Év Fája verseny első helyét a tatai angolkertben a Cseke-tó felett álló (fekvő) a platán „híd”. A Hős Fa címet idén a Lengyeli-legelő fái, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját az Aggastyán, a Micsky hársak egyike kapta.

A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. A vetélkedő ma talán aktuálisabb, mint valaha, hiszen az éghajlatváltozás fenyegető árnyékában a korábbinál is fontosabb a településeinket hűtő, árnyékoló fák megőrzése. Idén 32 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 12 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta ki kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12606 szavazat érkezett.

A nyertes tatai platánfa 230-250 éves. Valószínűleg nem sokkal ültetése után megdőlt, így a földfelszínnel párhuzamosan növekedett. Kialakításakor a Cseke-tó partja nem volt kikövezve a jelenleg ismert módon, így a közvetlenül a tó partjára ültetett platánsor több példánya is megdőlt a laza szerkezetű, vizes talajon, de egyik sem feküdt fel a partfalra ilyen csodával határos módon. Szerencsére a platánokra jellemzően remekül alkalmazkodott a helyzethez és törzséből további statikai támasztó gyökereket növesztett. A tatai Angolkert egyik legjellegzetesebb fája, közkedvelt esküvői és szerelmes fotó készítő helyszín, de a Bikini zenekar egyik nagylemezének zenekari fotója is ezen a fán ülve készült. Egyfajta hidat képez a Cseke-tó vízfelszíne felett, a bátrabbakat egészen közel vezeti a víztükörhöz. Mások szerint, egyszerűen csak a világ leghiúbb fájával van dolgunk, aki egész évben saját tükörképét csodálja a víz tükrében.

Hős Fa

A zsűri döntése alapján a Lengyeli-legelő fái kapták a 2022-es Hős Fa címet. A legelő a Zala megyei Szentpéterúr és Pacsa települések határvidékén fekszik, és a benevezett matuzsálemi vadkörte- és tölgyfák az itt található gémeskutakkal, forrással, pásztorszoborral együtt a hely jelképei. Az idősebb fák még láthatták I. Ferenc Józsefet is, amint elkocsizott a közeli főúton. Az állattartás visszaszorulása után a legelő minimális háborítottságával a béke és a nyugalom szigetévé, a vadon élő állatok fontos bázisává, találkozási pontjává vált. Az idilli állapot fennmaradt egészen addig, amíg el nem döntötték, hogy a tervbe vett M76-os autóút nyomvonala ne az eredeti tervek szerint, a legelőt elkerülve, hanem épp annak közepén menjen. Ezzel a döntéssel nemcsak a fák és az élővilág járna rosszabbul, de a három szomszédos település lakossága is.

Dánszentmiklós különdíjat nyert hársfái

A különdíjas hársak a Pest megyei Dánszentmikós határában állnak. Egy elszánt és lelkes helyi csapat már korábban megtisztította elhanyagolt környezetüket, pihenő- és kirándulóhelyet hozott létre, faápolót fogadott megmentésükre.

Az Év Fája egy speciális kezelést nyer, amit Börzsei Bence faápoló és csapata fog elvégezni. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a dobogósok többek közt madárodúkat is kaptak ajándékba.


Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

1 Platán “híd” a tatai Angolkertben a Cseke-tó felett-3887 szavazat
2 Gesztenyefa Angyalföldön -2964 szavazat
3 250 éves fekete nyárfa -1963 szavazat
4 A Bakáts tér Hőse -852 szavazat
5 Nagy idők tanúja – Páfrányfenyő a keszthelyi kastély parkjában-737 szavazat
6 Kincses Makkfa-552 szavazat
7 Ősi gyógyító Hársfa az évszakok jegyében-487 szavazat
8 A Hétágfa Tanösvény galagonyafái Kistótfaluban-387 szavazat
9 Akiknek már nem lesz több tavaszuk: a Lengyeli-legelő Fái-307 szavazat
10 Perkátai Öreg Tölgy – az idős fák nagykövete-296 szavazat
11 Aggastyánok (Micsky hársak)-100 szavazat
12 A gyógyító fa Petus Márta-74 szavazat

Az Ökotárs Alapítvány
Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez.

Tudta-e?
Az Országos Erdészeti Egyesület már 1996-ban elindította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmat. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát, hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskolai programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. 2021-ben az év fafaja a lisztes berkenye, melyről bővebb információt a www.azevfaja.hu honlapon olvashatnak. Az Év Fája verseny lebonyolításához az Országos Erdészeti Egyesület 2012-ben csatlakozott.

Az Év Fája vetélkedőről
Az Év Fája vetélkedő célja, hogy a fák természetben betöltött szerepén keresztül hívja fel az emberek figyelmét a környezettudatosságra. A vetélkedő a nemzetközi Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA) szervezi, mely az Ökotársból és 5 további közép-európai országban működő testvéralapítványaiból áll. A verseny magyarországi partnerei az Országos Erdészeti Egyesület, a Greenpeace Magyarország, a Varga-Erdőmester Kft., a Szabad Föld, a Kenderkóc webáruház, az Ecolounge és a Civil Rádió.

forrás: ÉvFája, Ökotárs Alapítvány

1 megjegyzés

Hozzászólások lezárva.

Előző cikk

Zöld küldetéssel – faültetés

Következő cikk

Újabb fejlesztés a Soproni Egyetemen




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version