FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Robotkamionokkal viteti a bútort az IKEA

A svéd áruházlánc az amerikai Kodiak Robotics vállalattal állt össze, hogy megvizsgálják az autonóm teherszállításban rejlő lehetőségeket.

Augusztus óta járják azt a közel 500 kilométeres útszakaszt a Kodiak Robotics önvezető technológiájával felszerelt kamionok, amely az IKEA Houston melletti elosztóközpontja és egy Dallashoz közeli áruháza között található. A két cég közötti együttműködésről a teherszállításhoz kapcsolódó feladatok automatizálásán fáradozó, 2018-ban alapított amerikai startup adott ki közleményt.

A partnerség keretében a svéd lakberendezési óriás felmérheti, miként kamatoztathatók fuvarozási folyamataiban az autonóm teherszállításban rejlő lehetőségek. A program keretében egy teherautónyi szállítmány naponta megteszi az utat a központi raktár és a kijelölt áruház között. A fülkében egy húsvér sofőr is ül, aki a fel- és lepakolásban segít, ám az út nagy részét csak “biztonsági tartalékként” tölti, mivel a Kodiak robotpilótája a többit elintézi.

Lapértesülések szerint a pilot egyelőre három hónapos időtávra szól, ám amennyiben a tesztek eredménye pozitívan alakul, akkor az együttműködést mind térben, mind időben kiterjeszthetik a felek. A lehetséges előnyök között szerepel, hogy korábbi vizsgálatok szerint az üzemanyagfogyasztásra jó hatással van az autonóm rendszerek bevetése. Az IKEA ugyanakkor a munkakörülményeket is szeretné javítani az alkalmazásában álló emberi sofőröknél azzal, hogy csökken az aktív szerepvállalásukat igénylő feladatok aránya a szállítás hosszú órái során.

Ebből tényleg lehet valami

Ahogy az mostanra már nyilvánvalóvá vált, a közúti közlekedésben sokkal hamarabb terjedhetnek el az autonóm képességekkel felvértezett teherautók, mint a személygépkocsik. Ennek megfelelően számba venni is nehéz, hányan és milyen felállásban próbálkoznak meghódítani az éppen csak kirajzolódó szegmenst.

Az ismertebb szereplők többsége (például a Google-höz köthető Waymo Via, a tavaly tőzsdére vonult TuSimple vagy az Aurora Innovation) az önvezető rendszerét teljesen egybeolvasztaná az erre kijelölt járművek felépítményével. A Kodiac Robotics mellett a másik utat járja például az Embark Technology is, mivel ezek a cégek olyan rendszerekben látják a jövőt, amelyeket bármely hagyományos kamionra lehet telepíteni, akár utólag is.

forrás: bitport 10-19

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

4 Hankook gumi = 10 facsemete

Következő cikk

Románia - busszal is lopják a fát




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version