FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa – 90 fa ültetése Tatán

Idén már harmadik alkalommal vállalkozott a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársi közössége arra, hogy megszépítse a város valamelyik közterületét.

Májusban az Öreg-tó partján, júniusban a Kossuth téren szerveztek növényültetéseket és tereprendezést. Október 15-én pedig a piactér mellett, valamint az Építők Parkjában ültetett fákat a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársi közössége. Városszépítő összefogásukról képes beszámolóban adott hírt honlapján a város.

– Két hét alatt 90 fát ültetünk ki ezen az őszön a városban, a kollégák pedig élvezik a munkát, az együtt töltött időt, amikor közösen teszünk a fenntarthatóságért. A programhoz olyan helyszíneket kerestünk, ahová fasorokat lehet ültetni, most platánfákat helyeztünk ki, amelyekből a jövőben igazi szép platánsor lesz majd – mondta dr. Horváth József jegyző.

Boglári Zoltán önkormányzati képviselő, a Pénzügyi, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság elnöke, a Vérteserdő Zrt. kommunikációs vezetője tájékoztatott arról, hogy a faültetés része egy komplett programnak, amely MOL VárosFa elnevezéssel először a megyei jogú városok számára lett meghirdetve, majd ezt követőn a 10 ezer főnél több lakosú települések számára is elérhetővé vált a faállomány bővítéséért, partnerségben az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel. A „Neked Zöldül” fenntarthatósági program részeként Tata 70 fát kapott, ehhez további 20-at vásárolt még az önkormányzat. A kiültetések szakmai koordinátora a Vérteserdő Zrt. 

A Tatai Közös Önkormányzati Hivatal még ebben az évben folytatja közterület-szépítő programját, hamarosan újabb helyszínre ültetnek ki fákat, várhatóan a jövő hét folyamán. A szombati faültetés első állomásán a városi diákönkormányzat tagjai is segítették a munkát.

forrás: Kemma.hu 10-15

Előző cikk

Tűzifával nyerészkedett, lebukott

Következő cikk

VárosFa Székesfehérvár +70 fa




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version