Az építészet legszebb és legfontosabb alkotásai közt kiemelkedő helyen állnak a hidak. E nagyszerű építmények városokat, országokat vagy – például a Boszporusz hídjai esetében – kontinenseket kötnek össze, közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Van azonban a világon egy hely, ahol a hidakat nem építik, hanem maguktól nőnek.
India északkeleti részén, Meghálaja államban több száz olyan híd van, amelyeket a helyiek az indiai gumifa (Ficus elastica) léggyökereiből növesztettek. A faj neve ismerős lehet, itthon ugyanis szobanövényként régóta díszíti otthonainkat. Eredeti élőhelyén, mely nem mellesleg a világ legcsapadékosabb régiója, jóval nagyobbra nő, mint a magyar lakásokban.
A térségben a június és szeptember közötti monszun időszakában özönvízszerű esőzések duzzasztják fel a hegyi patakokat. Ezek néha áthatolhatatlan akadályt képeznek, és számos falut elzárnak a külvilágtól. Pontosabban zárnának, ha a helyiek – évszázadok alatt tökéletesített módszerükkel – nem növesztettek volna hidakat maguknak.
Az élő hidak „építése”
A hidak kialakítása több évtizedes munkát igényel. Első lépésként meg kell találni a hídfő ideális helyét: ide ültetik a facsemetét. A növekedés során a fa előbb támasztógyökereit fejleszti ki, majd nagyjából egy évtized múlva megjelennek a léggyökerek. Ahogy ezek hossza egyre növekszik, elkezdik bambuszból ácsolt állványzatra csavarni őket, egymással és más fák indáival is egybefonva. Ez utóbbi lépés nagyon fontos. A növény egyik csodálatos tulajdonsága ugyanis az, hogy egy anasztomózisnak nevezett folyamat során összenöveszti indáit.
Anasztomózisnak nevezzük azt a folyamatot, amikor indák és léggyökerek természetes módon összeolvadnak sűrű, vázszerű szerkezetté. A fogalom nemcsak növények esetében használatos, hanem többek között az emberek érrendszerében zajló folyamatokat is jelöli.
Az egyre „fejlődő” hídon a réseket kövekkel fedik el, ezeket aztán szintén körülnövik, -szövik a gyökerek. Néhány évtized alatt a szerkezet megerősödik, és teherbíróvá válik. Egyes idősebb hidak akár egyszerre 50 embert is képesek megtartani. A gyökérhidak idővel csak egyre erősebbé válnak.
Közösség nélkül nem megy
A modern hidak megépítése legfeljebb néhány évig tart, a gyökérhidak elkészítéséhez azonban generációk munkája szükséges. A hidak folyamatos karbantartást igényelnek. A nagyobb hidakat családok vagy akár egész falvak gondozzák. A kutatók szerint a gyökérhidak remek példái annak, hogyan képes az emberi kreativitás a természet erőivel összefogva legyőzni az éghajlat sajátosságait.
A térségben pedig van is mit legyőzni: a Mawsynram nevű falu például világrekorder, az átlagos éves csapadékmennyiség 11 871 milliméter. A helyiek tapasztalatai szerint a modern megoldások ilyen körülmények között nemigen működnek, a betonhidakat elmossa a víz, az acélhidak pedig hamar elrozsdásodnak. Ezekkel szemben a gyökérhidak ellenállnak az esőnek, ráadásul teljesen ingyen vannak, az egyetlen költség a befektetett munka.
Épp ez utóbbi miatt a helyiek mélységesen tisztelik ezeket az „építményeket”, illetve az őket alkotó fákat, melyek a helyi kultúrában tiszteletre méltó helyet foglalnak el. Azontúl pedig, hogy nagy segítséget nyújtanak a közlekedésben, számos turistát is vonzanak, így a helyi közösségeket bevételhez is juttatják.
Mire taníthatnak minket a gyökérhidak?
1. Hosszútávú időszemlélet
Az indiai gyökérhidak némelyike eléri a 600 éves kort is. Talán a csemete ültetője már azt sem látta, hogy a fa léggyökerei elérik a túlpartot, mégis annak tudatában tette a dolgát, hogy idővel az egész közösség profitálni fog a cselekedetéből. Az ilyen jellegű, nagy távlatokban való gondolkodás kiveszett a modern ember eszköztárából. Ahogy Rab Árpád jövőkutató mondta rádióműsorunkban, az emberiség elveszítette „katedrálisépítő képességét”. A középkor monumentális épületei hasonlóak voltak a gyökérhidakhoz: ha letették egy katedrális alapkövét, az építők tudták, hogy az eredményt jó esetben is csak az unokáik láthatják majd, mégis építettek. Ma már nemigen vágunk bele olyan projektbe, melynek „nem látjuk a végét”, pedig a klímaválság legyőzéséhez épp ilyen gondolkodásmódra lenne szükség.
2. Érdemes követni a természet mintázatait
A modern hidaknak egyetlen funkciójuk van: biztosítani az átkelést egyik partról a másikra. A gyökérhidaknak viszont számtalan egyéb szerepük: a fák stabilizálják a talajt, megkötik a levegőből a szenet, igen diverz élőhelyként funkcionálnak, vagy épp segítenek az élővilágnak új területeket meghódítani. Mindeközben semmiféle negatív hatásuk nincs környezetükre. A gyökérhidak és az őket alkotó fák végtelenül izgalmas lehetőségeket rejtenek, mélyebb megértésük pedig számos titokra deríthet fényt. Több kutató foglalkozik azzal, hogy a gyökérhidak szerkezetét jobban megértve olyan építészeti megoldásokat fejlesszen ki, melyek modern városainkat is fenntarthatóbbá tehetik. A gyökérhidak példáján viszont azt is megtanulhatjuk, hogy a természetre érdemes más szemmel nézni, a megoldásait, mintázatait átemelni az emberi gondolkodásba.
3. Tiszteljük jobban a természetet, tiszteljük jobban egymást!
A Meghálaja államban élő khasi népcsoport, mely a hidakat megalkotta, a mai napig mélyen kötődik a természethez. A hidakon keresztül pedig nemcsak a fákat és az élővilágot tisztelik jobban, de egymáshoz is közelebb kerülnek. Úgy a jelenben, mint akár generációkon át. Az önzetlenség, amely egy olyan munka végzéséhez kell, melynek a gyümölcsét talán még a gyerekeink sem arathatják majd le, a felszín alatt szorosra fűzi a közösséget összetartó szálakat. Nem mellesleg a természethez való viszonyt is egészen más szintre emeli ahhoz képest, mint ahogyan a modern nyugati ember viszonyul hozzá.
Források: greendex; BBC Future, 24.hu
