FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Illegális fakitermelés Szerbiában

Közép-Szerbiában évente átlagosan 7.000 köbméter fát vágnak ki illegálisan, 1999 óta pedig a legtöbb erdőlopás, 688 ezer köbméter, a koszovói közigazgatási vonal mentén történt.

Zvonimir Baković, a Srbijašume erdőgazdálkodási közvállalat igazgatóhelyettese az RTS-nek azt mondta, hogy az erdőtolvajok az anyagiak mellett környezeti károkat is okoznak, ami sokkal nagyobb gond.

A fatolvajok által az elmúlt két évtizedben okozott közvetlen kár csak a Koszovóval közös közigazgatási vonalon meghaladja a 2,8 milliárd dinárt, a környezeti kár pedig a 250 millió eurót. „Másrészről viszont az erdők rehabilitációja, a korábbi állapotba való visszaállításuk több évtizedbe, ha nem egy évszázadba telik”, mutatott rá Baković.

Hozzátette, hogy a Srbijasume a hadsereggel, a rendőrséggel, az illetékes minisztériummal, az Erdészeti Karral és az Erdővédelmi Intézettel közösen dolgozik a károk helyreállításának és leküzdésének tervén. Baković elmondta, hogy összesen 763 vádat emeltek fatolvajok ellen.

Az illegális fakitermelés büntetése 10-300 ezer dinárig terjed, attól függően, hogy gazdasági személy, vállalkozó vagy magánszemély vágja-e ki a fákat. Megjegyezte, hogy az erdőket 625 erdővidéken 575 erdőőr őrzi, és megfelelő eljárás nélkül nem lehet egyetlen fát sem kivágni.

Szerbia a közepesen erdős országok közé tartozik. Területének 29,1 százalékát borítja erdő, a teljes erdőalap 47 százaléka pedig a Srbijašume által kezelt állami erdőkhöz tartozik.

A Srbijašumeban azt mondják, hogy a lopás folytatódik, és az éjszaka folyamán Kuršumlije területén ismét illegális fakitermelést regisztráltak. Az elmúlt hétvégén a fatolvajok rálőttek a belügyminisztérium tagjaira ezen a területen.

forrás: VajdaságMa

Előző cikk

Magyar Asztalos 2022. október

Következő cikk

Vajdaság Erdői Közvállalat 20 éves




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

ÉKFM működési változás

Ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az Élő Környezetért Felelős Minisztérium működésével kapcsolatos következő lépésként az erdészeti tárgyú adatszolgáltatások díjának…
Exit mobile version