FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Napbárka kiállítás Sopronban

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényei keretében szerda délután az Erdészeti Múzeum – Esterházy Palotában Tóth Kázmér múzeumigazgató bemutatta a palota felújításának első ütemét. Ezután a rendezvényen Varga Szabolcs visszaemlékező méltatása után leplezték a múzeum korábbi igazgatója, dr. Ráczné dr. Schneider Ildikó, alias Melinda emlékére állított emléktáblát, akinek a tiszteletére egy termet is elneveztek az épületben.

Az eseményen Kovács-Gombos Gábor nyitotta meg az újonnan felavatott Melinda teremben, Prof. Dr. Markó Balázs, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar egyetemi tanárának Napbárka című, egyedülálló tárlatát.

“Új szürrealistának vallom magam, ha egyáltalán létezik ilyen fogalom.
Joggal merülhet fel a kérdés: miért és miben válik el új szürrealizmusom a sokak által ismert művészettörténeti kategóriától?
Egyszerű a válasz: semmiben.
Egyébként is, véleményem szerint minden alkotás létrejötte szürreális, maga a “MŰ” keletkezésének folyamata teszi azzá.
A jelen/lét relatív fogalom.
Az én jelenlétem nem az építészetben van – bár ez a tanult szakmám, nem az egyetemi tanári működésemben – holott ezt szeretem leginkább, nem a zenében – melyben nap mint nap feloldódom,  és nem is a képzőművészetben – amihez szeretnék érteni, de nem lehet, mert az nem olyan.
Az én jelen/létem az alkotás különböző formáinak viszonylagos megközelítésében van.
Miért viszonylagos?
Mert nincs soha konkrét végeredmény, csak közelítések vannak.
Produkcióim csak felvillanások, alkotások, pillanatok, érzések, gondolatok.”

/Markó Balázs/

A Napbárka

Mit ér az ember jelen/léte a varázslat és a mítosz nélkül?
Az ősi történetek istenei és csodatévő szereplői láthatatlanul őrködnek múltunk felett, támogatnak minket a jelenben és vezérelnek minket jövőnk felé, egyszerre vagyunk történeteik szemlélői és szereplői.
Életünk az elindulások és megérkezések sorozata.
Mindannyian, mint Ré, az egyiptomi napisten, saját magunk alkotta bárkáinkon utazunk a nappalok és éjszakák körforgásában.
A napbárka az élet végtelen körforgásának szimbóluma.
Méltóságteljesen úszik, mert maga a méltóság.
Könnyen kormányozható, mert magától tudja az irányt.
Szép és hasznos, ahogy az élet minden formája az, nincs haszontalan jelen/lét.
A bárkatest formáját alkotójának lelke határozza meg.
A Nap bárkái mi vagyunk, a létezés (át)utazói!

A NAPBÁRKA/VARIÁCIÓK kiállítás 2022.11.02. – 2023.02.03. között látható a soproni Erdészeti Múzeumban.

forrás: SOE FMKK

Előző cikk

Paliszander Házivásár 2022.

Következő cikk

Faragó Sándor - akadémiai székfoglaló




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version