FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A Soproni Egyetemen találkoztak az európai erdészeti felsőoktatás szereplői

A több, mint ötven egyetemet magában foglaló hálózat, a Silva Network soproni konferenciájának témája a kommunikáció az erdészeti felsőoktatásban és továbbképzésben.

2023.04.11. Kedd

Az üdvözlő beszédekben bemutatásra került a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának szervezeti struktúrája és képzései, illetve a konferencia motorját képező Silva Network és az IUFRO szervezetek munkásságának ismertetésére is sor került.

dr. Heil Bálint dékán, Prof. Dr. Norbert Weber elnök SILVA Network, Prof. Dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes

A délután folyamán több előadást is meghallgathattak a részvevők, amik főleg a kommunikáció fontosságát, stratégiai és metodikai megvalósítását, a felsőoktatásba történő beépítését és a projektek nyilvánosság elé hozatalát boncolgatták.

Az első felvonásban az erdészeti és erdőtudományi kommunikációban történő egyetemi szerepvállalásról volt szó. Említésre kerültek az okos szenzorok terepi használatának kommunikációs kampányának gyakorlata, és a mesterséges intelligencia előnyei és hátrányai az oktatásban (Dr. Czimber Kornél), az erdőpedagógiai képzések bemutatása a Soproni Egyetemen (Dr. Tóth-Merza Katalin), konkrét kommunikációs példák Litvániából (Gediminas Brazaitis), illetve az új-zélandi fakitermelés és export jelentőségéről is meghallgathattak egy előadást az egybegyűltek (Robert I. Radics).

Az előadások után különböző és változatos témák kutatóival való beszélgetésre nyílt lehetőség interaktív formában. A témák között bemutatásra került az agrárerdészet szerepe a növekvő fa iránti keresletben (Dr. Vityi Andrea), az erdei turisztikai látogatók létszámának alakulása a COVID időszakban és utána (Czibula György), az erdészeti felsőoktatásban elsajátítandó kommunikációs képességek (Ignazio J. Diaz-Maroto), és a társadalmi kommunikáció gyakorlata egy nemzeti park esetében (Sara Kitaibekova).

2023.04.12. Szerda

Folytatódik az európai felsőoktatási színtér fontos szereplőjének, a Silva Networknek a soproni konferenciája

A 2023. 04. 11. és 12. között megrendezett Silva Network konferencia második napján új lendülettel folytatódott az erdészeti felsőoktatást érintő érdekfeszítő előadások sorozata.

A második felvonásban a kommunikáció szintjei, tartalma és eszközei az erdészeti oktatásban és erdőgazdálkodásban került terítékre. Az első előadás folyamán(Sandra Liebal) a kommunikáció stratégiai fontosságába és gyakorlatába kaphattak betekintést a résztvevők, és említve lett még a multimédiás tartalmak előállítása, a célközönség meghatározása, a kommunikációs stílus megszabása, és az új, beszélgetésre és részvételre fókuszáló kommunikációs modell megszületése.

A további előadások kitértek az erdő jelentőségére és a társadalomban és a kultúrában elfoglalt fontos szerepére, a közösségi média gyakorlatokra, a krízismenedzsmenttel kapcsolatos esettanulmányokra (Anne Austen), és az erdészeti képzéseknek a globalizációhoz történő adaptációs kérdéseire (Ignazio J. Diaz-Maroto).

Az erdészeti ágazatban, és így annak kommunikációjában bekövetkezett paradigmaváltásról szóló előadásban napirendre kerültek olyan fontos témák, mint a kommunikációs platformok és eszközök változása, felgyorsulása, és a modern embernek a természettől való távolsága okán fontosnak tartott információközlés mikéntjének és részleteinek példái (Lomniczi Gergely).

A konferencia harmadik részében a kommunikációs készségek iránti igény meghonosításáról volt szó az erdészeti oktatásban. A résztvevők erdélyi példákkal ismerkedhettek meg (Farkas Attila), betekintést kaphattak a fiatalok bevonásáról olyan szervezetek aktivitásaiba, mint a Forest Europe (Juliet Achieng Owuor), illetve a kommunikációs képességek fejlesztésének a tananyagba történő beépítésének írországi (Marie Doyle) és német (Dr. Stefanie Steinebach) példájából tanulhattak.

Bemutatásra került a fenntarthatósági kommunikáció (Sara Kitaibekova), az erdészeti tevékenységek társadalmi megítélésének javítása (Konstantina Fotiadi), és az oktatók és hallgatók közötti kommunikáció fontossága (Kele Zsombor).

A két napos konferencia lehetőséget adott az európai felsőoktatás szereplőinek értékes eszmecseréjére, gyümölcsöző kapcsolatainak további kialakítására, és a kommunikáció fontosságával kapcsolatban az egymás gyakorlati példáiból történő tanulásra is.

A Sopron TV híradójának tudósítása:

Forrás. SOE

Előző cikk

Életfa program - Szentes

Következő cikk

Soproni Egyetem Alumni



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések