FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A Pilisi Parkerdő az atlétikai világbajnokság fenntarthatósági partnere

Alig több mint száz nap múlva kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvénye, a szabadtéri atlétikai világbajnokság. A rendezvény szervezői kiemelten kezelik a fenntarthatósági kérdéseket, ezért együttműködésben a Pilisi Parkerdővel több ezer fát ültetnek Budapest városi erdőiben.

Május 8-án jelképes eseményre került sor a Pesterzsébet határán lévő Újtelepi-parkerdőben. Szimbolikusan negyven facsemete elültetésével indult el a 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokság fenntarthatósági programja. Egyfajta „örökségerdőről” van szó: a negyven fácska a versenysorozat eddigi negyven évének állít emléket, hiszen először 1983-ban, Helsinkiben rendeztek szabadtéri vébét.

Az esemény jelentőségét növelte, hogy jelen volt a nemzetközi szövetség, a World Athletics vezérigazgatója, Jon Ridgeon is, aki beszédében hangsúlyozta a szervezet elkötelezettségét a fenntarthatóság mellett.

„Ez az erdőfelújítás – mondta Ridgeon – nagyon fontos eleme a világbajnoksághoz kötődő fenntarthatósági folyamatnak.” A World Athletics 2020-ban dolgozta ki fenntarthatósági stratégiáját, melynek kulcseleme például a törekvés a karbonsemlegesség elérésére. De a fenntarthatóság része az is, hogy a helyi közösségek erősödjenek, melynek kiváló módja a számukra regenerációs és sportolási lehetőséget adó parkerdő megújítása.

A negyven fa elültetése csak a kezdet. A világbajnokság fenntarthatósági programja folytatódik, és ebben komoly partneri szerepet vállal a budapesti erdők kétharmadát kezelő Pilisi Parkerdő is. „Profikkal szeretünk együttműködni – mondta Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – és természetes volt, hogy a Pilisi Parkerdő lesz a partnerünk a fenntarthatóság ügyében.” A szervezők nemcsak az atlétikai stadion egykor elhanyagolt, ipari területét újították meg, de a program részeként 2023 csemete elültetésével fognak megújítani egy erdőt Pest északi részén.

„Itt hetven évvel ezelőtt még nem volt erdő – hangsúlyozta Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója. – Ez a helyszín intenzíven használt hulladéklerakó volt egykor, ahová erdész elődeink erdőt telepítettek. Látható tehát, hogy milyen fontos szerepe van az erdőtelepítésnek a területek rekultivációjában.” Az erdőtelepítésnek köszönhetően a városi erdők összes előnyeit élvezhetik a helyi közösségek: az Újtelepi-parkerdő a sportolás és kirándulás mellett a klímavédelemben, a szénmegkötésben vagy a vízvisszatartásban is fontos szerepet játszik. Az egykor tájseb sikeres rekultivációját bizonyítja, hogy itt már mindennapos vendég a védett mocsári teknős vagy a szintén védett zöld levelibéka – az előbbiek sütkérezve hallgatták az avatóbeszédeket, míg az utóbbiak hangos koncerttel igyekeztek túlharsogni azokat.

Forrás: Parkerdő

Előző cikk

A pirográfia szerepe a magyar művészeti életben – Bitter Mónika

Következő cikk

EFI Szakpolitikai Összefoglaló 3 – erdei ökoszisztéma-szolgáltatások



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések