FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ismét sokan szedték maguknak a májusfát Nyíregyházán

A tavalyi nagy sikerű, hagyományteremtőnek szánt akció után a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete ismét meghirdette a „Szedd magad a Májusfát” elnevezésű programot. A cél az volt, hogy lehetőséget biztosítsanak azoknak a fiatalembereknek, akik kedvesüknek legális forrásból szerették volna beszerezni a májusfa-alapanyagot.

A kezdeményezéssel a hagyományőrzésen túl azt szerette volna elérni az erdészet, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek az erdészek munkájába.

Vasárnap délután – előzetes regisztrációt követően – 131 fa talált gazdára a Sóstói-erdőben. A legfiatalabb igénylő 6, a legidősebb 52 éves volt: főként Nyíregyházáról, és a vármegyeszékhely környéki településekről érkeztek, a legtávolabbra szállított májusfa Mikepércsre került. Az erdészek előzetesen kijelölték azokat a nyírfákat, amelyek már olyan sűrűn álltak, hogy gyérítésük szakmailag indokolt volt. Így a kivágások nem csökkentették sem az erdő értékes elegyfáinak az arányát, sem a faállomány koronáinak záródását. Az akcióban a nyírfákon kívül kései meggyet vághattak ki saját kezűleg a vállalkozó kedvűek. A kései meggy idegenhonos, agresszíven terjedő fafaj, ami veszélyezteti a Sóstói-erdőben élő hazai fafajokat.

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Előző cikk

VADEX Vadvilág májusi akció

Következő cikk

Év Erdészét keresték a Kisalföldön




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version