FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Új kilátó lesz Fancsikán

Amit arról beszámoltunk, menthetetlen, így le kell bontani a fancsikai kilátót. Az 1980-ban épült, 13 és fél méteres faépítményt a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete kezeli, szakértőktől kapott jelentés alapján balesetveszélyessé vált, és az erdőgazdaságnak az építmény lebontása maradt az egyetlen lehetősége. 

Papp László polgármester most arról ír Facebook-oldalán: „Nem hagytuk annyiban a kilátó ügyet! Kapóra jött a találkozó Hidas Tiborral, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatójával, akivel megbeszéltük, hogy 2024-ben a lebontott fancsikai kilátó helyett újat építenek.”

A kilátó bontására pályázatot írtak ki, addig is szalagokkal kerítették körbe és felirat jelzi, hogy tilos rá felmászni. Mivel a létesítmény balesetveszélyes, a társaság kéri az erdőjárókat, hogy vegyék figyelembe a kihelyezett figyelmeztető táblát és ne menjenek fel a kilátóba. Keressék fel inkább a hármashegyi és az Erdőspusztai Arborétum területén található kilátókat.

forrás: DEHIR

Előző cikk

Erdőgazdálkodók klímaadaptációs intézkedései

Következő cikk

Zöldre mosás megállítása




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version