A Soproni Egyetem Fenntarthatósági Innovációs Napja – a Soproni Ünnepi Hetek keretében – pénteken szakmai előadásokat kínált többek között az okoserdők és a vadasparkok szemléletformálásáról. Délután az a 6 hallgatói projekt mutatkozott be, melyek a Hungarian Startup University Program keretében Sopronban születtek.
Az első előadást dr. Kalicz Péter, az Erdőmérnöki Kar egyetemi docense tartotta. Prezentációjában arra kereste a választ, miért is van szükség Okoserdőre? Bemutatta az Egyetem korábban elindult Smart Forest projektjét, az erdőben elhelyezhető szenzorok működését, de szó esett a mesterséges intelligenciáról is.
Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark ügyvezető igazgatója a létesítmény nézőpontjából közelítette meg a fenntarthatóság témáját, és felvillantotta az évi 190 ezer látogatót fogadó vadaspark jövőbeni törekvéseit.
Dr. Polgár András, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának egyetemi docense egy rendkívül modern kutatás, a karbonlábnyom-számítás módszertani és szabványi kereteit mutatta be előadásában.
A Mecsekerdő területén működő Mókus Suli – Erdő Háza erdei iskola vezetője, Scheitler Adrienn zárta a szakmai délelőttöt: Fenntarthatóság és szemléletformálás a Mecsekerdő Zrt. erdei iskolájában című előadásával.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520j%25C3%25BAnius%2Ffenntart2.jpg)
forrás: SopronMédia