FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Sári Zsolt szakmai elismerése

Az Országos Erdészeti Egyesület egyik legrangosabb elismerését, a Kaán Károly-díjat vehette át Sári Zsolt, a NYÍRERDŐ Zrt. nyugalmazott központi kereskedelmi vezetője. A díjat Ripszám István, az egyesület általános alelnöke, és dr. Csányi Sándor, a Soproni Egyetem Kuratóriumának elnöke adta át az egyesület 153. vándorgyűlésén, Zánkán.

Sári Zsolt erdőmérnöki oklevelének megszerzését követően a Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Guthi Erdészeténél helyezkedett el. Szakmai pályafutása során a FEFAG Központ Közgazdasági Osztályán üzemgazdász munkakörben, majd a magánszféra különböző területein szerzett szakmai tapasztalatokat. 1993-tól nyugdíjba vonulásáig a NYÍRERDŐ Zrt. központi kereskedelmi vezetője volt.

Kezdeményezésére, Magyarországon elsőként a NYÍRERDŐ teljesítette az FSC tanúsítás feltételeit. Az akác fatermékek elismertetésével lehetővé tette a vékony akác választékok egyre növekvő mennyiségű exportját. Részt vett a Nyírbátori Fafeldolgozó Üzem csarnokának és az ófehértói fagyártmánytermelő csarnok technológiai korszerűsítésében, logisztikai központok fejlesztésében, stratégiai géppark létrehozásában, kialakította a biomassza hasznosítás mobil apríték előállító és szállító technológiát.

Értékteremtő, termelés centrikus szemléletének középpontjában az általa a „Nyírség Kenyéradó Fájának” nevezett, többcélúan hasznosítható akác áll.

Az OEE Szabolcs Szatmár Bereg megyei helyi csoportjának tagja. Részt vett/vesz a FAGOSZ, az OEE és az Erdőhasználati és a Fakereskedelmi Szakosztályok munkájában.

forrás: Nyírerdő Zrt.

Előző cikk

Erdővagyont gyarapító erdőgazdálkodásunk

Következő cikk

Tűzifa rendelet hatályon kívül helyezése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések