FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

OEE 2021. évi kitüntetettjei

Az Országos Erdészeti Egyesület, az országos járványhelyzet miatt hosszabb kényszerszünet után, június 29-én tartott ismét személyes részvételű Küldöttgyűlést, ahol – többek között – a megjelent küldöttek megválasztották a 2021. évi egyesületi díjazottakat is. A díjak átadására ünnepélyes keretek között, tervezetten az OEE 151. Vándorgyűlésén, augusztus végén kerül majd sor, Bugacon.

A Díjbizottság a Régiók és az Elnökség által előterjesztett kitüntetési javaslatokat formailag és tartalmilag megvizsgálta és rangsor szerint az elnökség elé terjesztette jóváhagyásra. Az Elnökség 8./2021. (06.24.) sz határozatával elfogadta a Díjbizottság által az egyes kitüntetésre előterjesztett személyek nevét, és a Díjbizottság által kitüntetésre javasolt rangsort, amit a küldöttgyűlés elé terjesztett.

A küldöttek a szavazás során, az OEE Kitüntetési Szabályzata alapján, a 4/2021. (06.29.) küldöttgyűlési határozat értelmében a következő személyeket részesítették egyesületi elismerésekben.

Bedő Albert Emlékérem

Dr. Jung László
Madácsi Sándor

Kaán Károly Emlékérem

Dr. Csókáné Dr. Hirka Anikó
Reményfy Rita

Decrett József Emlékérem

Bálint István      
              Hefler László                   

Elismerő Oklevél

Hadzsega István
Fekete Péter András
Gerner Gábor
Kiss Szilárd
Kőhegyi Ernő
Palaj Beáta
Pápa Zoltán
Pesek Géza Gábor
Rencsiné Ágh Márta
Torkos Péter
Szabó Péter
Szatmári László
Varga Jenő

A FATÁJ szerkesztőség ezúton gratulál a kitüntetetteknek!

forrás: OEE

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Hordó gurult át elsőként a hídon

Következő cikk

Erdőtörvény és rendeletei – egységes szerkezetben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések