FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Versenyben a Nagyerdő is

Fotó: Nyírerdő Zrt.

Magyarország legkedveltebb erdei helyeire, természeti kincseire lehet szavazni az Agrárminisztérium nyereményjátékán. Nem meglepő módon a debreceni Nagyerdő is bekerült a jelöltek közé, sőt igencsak jól áll a versenyben, hiszen jelenleg a negyedik a rangsorban. A szavazás februárban indult és július 16-ig tart, úgyhogy már nem sok idő van arra, hogy néhány vokssal még előkelőbb pozícióba juttassuk kedvenc erdőnket.

Erről is nyilatkozott a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének igazgatója a Debrecen Televízió Future of Debrecen című műsorában. Juhász Lajos elmondta, Magyarországon 21 állami erdőgazdaság van, mindegyik 8 helyszínt javasolhatott a játékba, így több mint 160 különleges helyre lehet szavazni.

Az igazgató hozzátette, a nyereményeken túl a legfontosabb az, hogy ezáltal bemutatják, hazánk mennyire gazdag az erdőkben, kirándulóhelyekben.

– Nagyon sok olyan pihenőhelyet, kirándulócentrumot hoz létre a magyar állami erdészeti részvénytársaságok sora, ahova el lehet menni a családoknak. Ez egy nagyon színes paletta és aki akar, elmehet a Dunántúlra, vissza az Alföldre, úgyhogy van bőven lehetőség – tette hozzá.

A Nyírerdő Zrt. a debreceni Nagyerdőt, a Debreceni Erdőspusztát, a nyíregyházi Sóstó-erdőt, a Baktai-, a Gúthi-, a Bockereki- és a Dédai-erdőket indította, valamint a tiszadobi ártéri erdő is szerepel a palettán.

– Nagyon sok ilyen különleges, szép erdőt megnéztem, akár a Dunántúlon vagy az Északerdőnél, de nehéz megmondani, hogy ez az erdő szebb, mint a másik – mutatott rá.

Juhász Lajos úgy véli, a szavazásnál fontos szerepe lesz a lokálpatriotizmusnak, a helyi mozgósítás fogja eldönteni a versenyt. Azt azonban hozzátette, hogy a debreceni Nagyerdőt nem csupán az impozáns látványa, hanem a múltja is az elsők közé kell, hogy emelje.

– Közel 200 éves tölgyek vannak a debreceni Nagyerdőben, ezt azért nem mindenki mondhatja el. Az pedig nagyon fontos, hogy a belső Nagyerdő is úgy van rendezve, hogy birtokba lehessen venni, egynapos kirándulásokat lehessen tenni. Van tó, játszótér, vendéglátóhelyek, a Nagyerdő döntő része pedig önmaga természetességében áll a debreceniek vagy az ideutazók rendelkezésére. A Nagyerdő ugyanis különleges, aki Debrecenbe érkezik, a Nagytemplomon kívül biztos, hogy a Nagyerdőhöz is ellátogat – mondta az igazgató.

Fontos szerepet tölt be a Nagyerdő

„A Nagyerdő Debrecen zöld koronája, de egy nagy biofiltere is”, fogalmazott Juhász Lajos, hozzátéve: szűri a levegőt, megnyugtathatja az ott sétálókat, sokan pedig szívesen meg is ölelik az idős fák törzseit, ráadásul természeti értékekben is gazdag.

– Bízom benne, hogy a debreceni Nagyerdő jelenlegi látványa, óriástölgyei, a múltja – hiszen a természetvédelem kezdetei innen indultak el – mind-mind olyan értékek, amivel a dobogón kell végezni. Szívesen vennénk, ha a valamikori eredményhirdetés után a debreceni Nagyerdő megint 1-es sorszámot kapna, mint a természetvédelmi törzskönyvben – mondta.

Az igazgató hozzátette, ha Debrecenben mindenki szavazna, biztosan sikerülne megnyerni a versenyt. – Bízom benne, hogy a debreceniek – mint mindahányszor – össze tudnak fogni és a Nagyerdő ügyét győzelemre viszik.

Az Agrárminisztérium Szavazzon Magyarország legszebb erdejére! címmel indított nyereményjátékot, voksolni július 16-áig lehet a fotókra adott lájkokkal. A Nyírerdő Zrt. nyolc helyszínét itt, a debreceni Nagyerdő fotóját pedig ide kattintva lehet megtekinteni. Jelen állás szerint a Zsófia-kilátó áll az első helyen több mint 1700 szavazattal, második helyen a Baktai-erdő több mint 1600 vokssal, a harmadik legtöbb lájkot a Cuha-völgy kapta (több mint 1200), a debreceni Nagyerdő pedig több mint 1100 szavazattal a negyedik a rangsorban.

forrás: dehir

Előző cikk

360 Design Budapest

Következő cikk

Martin Komárek Emlékverseny




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version