Az új, visszaélés-bejelentésekről szóló törvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalatok, az állami szervek, a tízezer fő feletti lakosú helyi önkormányzatok és a pénzmosási törvény hatálya alá tartozók belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására és folyamatos működtetésére kötelesek.
Májusban fogadták el, 2023. július 25-től lép hatályba a 2023. évi XXV. törvény a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról.
A Panasztörvény szerint előírt belső visszaélés- bejelentési rendszert a legalább 250 főt foglalkoztatóknak és a pénzmosási törvény hatálya alá tartozóknak például a könyvelőknek, könyvvizsgálóknak, adótanácsadóknak, adószakértőknek ügyvédeknek 2023. július 24-ig kell elkezdeni üzemeltetni. A legalább 50 főt foglalkoztató kis- és középvállalkozásoknak pedig december 17-ig kell biztosítani, hogy a visszaélések bejelentését a rendszerben írásban vagy szóban meglehessen tenni akár anonim módon is.
Biztosítani kell, hogy a bejelentési csatornán keresztül a munkavállalók, alvállalkozók és az egyéb szerződéses jogviszonyban álló partnerek, beszállítók akár anonim módon bejelenthessék az általuk tapasztalt jogellenes cselekményeket, mulasztásokat.
| Tudjuk, hogy az új törvényi előírások sokak számára fejtőrést okoznak ezért online szakmai napunkon Dr. Horváth István ügyvéd, az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék vezetője közérhető formában ismerteti a törvény visszaélés-bejelentésre vonatkozó kötelezettségeket. Gyakorlatban a belső visszaélés-bejelentési csatorna létrehozásának kötelezettsége Időpont: 2023.07.12. 10:00-12:00 Jelentkezzen most és használja ki az egyedi konzultációs lehetőséget szakértőnkkel! |
forrás: MenedzserPraxis / Nemzeti Jogszabálytár
