Beszélgetés a csupa szív, csupa lélek Mihály Bettával. A mindig mosolygós Betta puszta jelenléte is olyan életörömöt sugároz, mely beszippantja a körülötte lévőket. A gyerekek érzik, hogy a táborvezető nem feladatot teljesít, mikor az erdő flórájának, faunájának ismeretére, szeretetére oktatja őket, hanem ez valóban a szívbéli küldetése.
Az erdész családból származó Mihály Betta, – a Lábodi Vadászerdészet turisztikai ágazatvezetője, egyben a Sziágyi Erdei Iskola vezetője – 15 éve erősíti a SEFAG Zrt. csapatát.
„Immáron 4. éve nem hirdetem a tábort, mert, még ha nem is mindig teljes létszámmal, így is szépen megtelik. Nagyon jól bevált, hogy a nagyobb gyerekek idővel hozzák a kisebb testvéreiket, aztán előbb-utóbb érkeznek az unokatestvérek, jönnek a barátok. A táborba való jelentkezés tehát legtöbbször személyes kapcsolatok útján történik és így kerülnek ki a résztvevők, ez is megalapozza, sőt már-már garantálja a jó hangulatot. Az erdei iskolában 33 főt tudunk kényelmesen elszállásolni, idén 26 gyermeket várunk. A csapat évről-évre idősödik, a középiskolások aránya jelenleg 80 százalék, tőlük is tanulnak az újak, az alsó tagozatosok – legtöbbjük 4-5. osztályos -, remélhetőleg belőlük lesz majd az utánpótlás a jövőben.
Idén újdonság, hogy az eddigi 5 napos helyett egyhetes a tábor, mert a fiatalok 5 éve rágják ezzel a fülem. Tavaly megkérdeztem Kozics Nikit, aki 4 éve segít a táborokban – ő egyébként gyógypedagógusként dolgozik Lábodon az általános iskolában -, és gondolkodás nélkül vágta rá, „ám, legyen”! Így lett a tábor idén először, kicsit kísérleti jelleggel, egyhetes. Az első nap az ismerkedéssel, az újoncok bemutatkozásával telik és kialakítjuk a csapatokat, melyek mindig vegyes csoportok, tehát kicsik-nagyok, fiúk-lányok együtt.
Az erdőpedagógiai foglalkozásokon túl szervezünk a hétre kerékpártúrákat, kirándulásokat, terepi expedíciókat, ellátogatunk Nagysallérba a Studinka Természetismereti Központba, a vadászati múzeumba és a vadasparkba, elmegyünk Petesmalomba a vidraparkba, lesz közös pizzasütés, ezen kívül lesznek kézműves foglalkozások, sport- és szellemi vetélkedők, táncverseny és természetesen sok-sok játék, szórakozás és kellő mennyiségű pihenés is. Itt nincsenek szigorú szabályok, mindig az aktuális helyzet adja a rendet, késő estig programok vannak, ilyenkor a reggeli ébresztő is később van. Figyelem a gyerekek reakcióit, annak megfelelően szervezem a programokat, hogy mennyire fáradtak vagy éppen fordítva, mennyire elevenek. Az ismeretek átadása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szórakozásra és a pihenésre is, hisz nyár van, a diákoknak vakáció van.
Nem csak a programok, hanem az időjárás vonatkozásában is változatos hétnek nézünk elébe, így mindenre – kánikulára, esőre – felkészültünk. Hőségriadó esetén a tanteremben vagyunk, benti foglalkozásokkal, és csak délután 16 óra után tervezünk szabadtéri programokat. A terepen szerzett élmények sokkal maradandóbbak, mint egy könyvből tanulni.
Sok gyerek fejében az erdész a mumus, aki kivágja a fákat, a vadász, aki lelövi Bambit. Mi ezeket a téveszméket szeretnénk lerombolni és reális képet adni a jövő nemzedékének az erdő- és vadgazdálkodás, illetve a vadászat szerepéről és jelentőségéről a XXI. században. Tudatosítjuk bennük, hogy a bölcs hasznosítás szellemében fenntartható, okszerű erdő- és vadgazdálkodást folytatunk. Cél a természet megszerettetése, a környezettudatosságra való nevelés, az erdő- és vadgazdálkodással, a vadászattal való ismerkedés, az erdész szakma bemutatása, a természetközeli szakmák iránti érdeklődés felkeltése. 15. éve vagyok az erdei iskolában és büszkén mondhatom, hogy az iskolának nagy szerepe van a szemléletformálásban, mert a visszajelzések szerint sok, a táborban egykor megjelent nebuló erdésznek ment továbbtanulni.
Az idei immáron a 3. telefonmentes tábor. Azért döntöttem így, mert két táboromat csapta agyon a telefonozás, kütyüzés. Célom az, hogy ezáltal is rávilágítsak arra, milyen fontos szerepe van az életben a személyes kapcsolatoknak és a valódi jelenlétnek egy társaságban. Nem lehet jelen lenni, ha közben mindenki kifelé posztol, egyfelől tiszteletlen másokkal szemben, másfelől kimaradnak a gyerekek az élményekből, itt vannak, de még sincsenek velünk és így éppen a lényeg vész el! Akik részt vesznek a táboromban, azok elfogadják ezt a szabályt és a hétvégére, mikor visszakapják a telefont, megdöbbenve ébrednek rá, hogy nem is igazán hiányzott nekik. A telefon a kézben egy állandó készenlét, egy bizonyos kényszer, mindig legyünk elérhetőek, azonnal posztoljunk, küldjük a képeket, ki mit szól, jönnek a lájkok, örülünk, de hadd tegyem fel a kérdést? Mit mesélnek majd otthon a szüleiknek? Ha innen hazamennek egy hét után, otthon leül a család az ebédlőasztal mellé és a gyermekek beszélgetnek a szüleikkel, elmesélik az élményeiket, hisz a szülők nem kaptak instant, rapid információkat hét közben, így lesz mit mesélni otthon. A telefonokat tehát az első napon összegyűjtjük egy dobozba és csak vasárnap kapják vissza a gyerekek. A kommunikáció a szülőkkel rajtam keresztül történik, megnyugtatásképpen én folyamatosan küldöm a képeket nekik. Mindenkinek meg van az elérhetősége, ha bármi olyan történik, amiről a szülőknek tudniuk kell, azt időben meg fogják tudni.
A táborba országosan mindenfelől érkeznek a gyerekek, jött egy testvérpár Maglódról, de vannak Zalaegerszegről, Keszthelyről, Balatonboglárról, Kaposvárról, egy évben Németországból és Erdélyből is voltak résztvevők, sőt Belgiumban élő magyar családok gyermekei is vettek már részt a programban.
A szemem előtt nőnek fel a gyerekek, barátságok, gyerekszerelmek szövődnek, a diákok a táboron kívül is napi szinten tartják egymással a kapcsolatot egy zárt Fb csoporton belül. Ami a legfontosabb tehát, hogy itt az ember nem csak a természethez kerül közelebb, hanem maga az ember az emberhez. Hogy mit hoz a jövő? Nem tudhatjuk, de a mostani trendeket látva, kicsit félelmetes, merre tart a világ. Én nem pusztán botanikai és zoológiai ismereteket, hanem egy pozitív életszemléletet szeretnék átadni a gyerekeknek és szeretném, ha látnák, mekkora érték a barátság, a személyes jelenlét, a másikra való odafigyelés, az összetartás, hogy milyen jó és hasznos egy közösséghez tartozni. Azt szoktam mondani, ha a táboromban résztvevő gyermek akár csak egy barátot szerez magának, akkor már megérte. Bízom benne, hogy az útravaló, amit itt kapnak tőlem, olyan érték lesz számukra, mely majd segít nekik eligazodni a nagyvilágban…”
forrás: SEFAG Zrt.
