FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nem volt még hazánkban klímaper

Pusztulóban lévő fenyőfák Veresegyház mellett 2023 novemberében

Aktívabbak az állampolgárok a helyi környezeti ügyekben, de egy-egy petíció aláírásánál nem sokan lépnek többet. Ha sok országhoz hasonlóan Magyarországon is lenne egyszer egy valódi nagy klímaper, az módot adhatna a kormány (az állam) környezeti és klímapolitikájának számonkérésére. A Szabad Európa podcastjában a civil szervezeteket számos, nagy port kavaró környezetvédelmi ügyben is jogi tanáccsal segítő Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) igazgatójával, dr. Kiss Csabával beszélgettünk.

Az EMLA Egyesület segíti jogi tanáccsal a nagykovácsi környezetvédőket is, akik a bíróságon támadták meg az engedélyt, amelyet a kormányhivatal kiadott egy, a település melletti dombok tetején, természetvédelmi területen felállítandó nagy fakereszt felállítására. A szervezet vezetője, dr. Kiss Csaba szerint ez az ügy az egyik legdurvább példája annak, amikor a politika beleszól egy szakmai döntésbe.

A beszélgetés témája egyebek mellett a lakosság megjelenése nélküli lakossági fórumok, a klímaperek és a környezetvédelmi törvény bíróság általi különös értelmezése volt. A podcastban arról is szó esik, hogyan perelt be néhány portugál fiatal 32 országot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán egy úgynevezett klímaper keretében. A fiatalok szerint ugyanis alapvető emberi jogaikat sérti, hogy a beperelt országok nem tesznek megfelelő lépéseket a klímaváltozás ellen.

A beszélgetést itt tudja meghallgatni.

forrás: SzabadEurópa

Előző cikk

Gyarapodó magyar erdők

Következő cikk

Kapacitásbővítő program indult




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version