FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VándorTáborok Somogyban

Az Országos Erdészeti Egyesület az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával idén nyolcadik éve szervezi meg felső tagozatos és középiskolás diákok számára az Erdei Vándortáborokat, ezzel segítve, hogy a fiatalok megismerjék a magyar erdők rejtett kincseit és hazánk kulturális örökségeit. A résztvevők az egyhetes tábor során közelebb kerülnek a természethez, a fenntartható gondolkodáshoz miközben életre szóló élményekkel gazdagodnak. A SEFAG Zrt. idén június 22. és augusztus 19. között, 12 különböző útvonalon – többek között a Zselicben, a somogyi erdőben is várja a táborozni vágyó csoportokat.

A somogyi erdőben gyalogos (Erdei Vándor) és kerékpáros (Bringás Vándor) turnusok is indulnak idei évben is.

Az eddigi jelentkezések alapján a 7 napos, mintegy 86 kilométeres gyalogos tábort 21 csoportban több, mint 600 gyermek választotta idén. A közepes nehézségű útvonal a Zselic lankái mellett megmutatja a táborozóknak többek között a Zselici Csillagparkot, a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot és az Almamelléki Kisvasutat is.

A Bringás Vándor 7 napos, 239 kilométeres útján az 500 fő körüli gyermeksereg meglátogatja többek között a Bőszénfai Szarvasfarmot, a Szennai Falumúzeumot vagy a szigetvári várat, és végigtekernek a 2022. év kerékpárútján, a Deseda-tó körüli kerékpárúton is.

A Vándortáborokba történő csoportos jelentkezés időpontja január 15-én kezdődött. A pozitív visszajelzések mellett a program sikerét jelzi, hogy ahogy az már szinte minden évben várható, a foglalható időpontok szinte percek alatt beteltek. Az Országos Erdészeti Egyesület a lemaradóknak azt tanácsolja, hogy figyeljék a foglalási felületet, mert bármikor szabadulhat fel hely. A csoportos jelentkezés egyik feltétele, hogy legalább egy kísérő rendelkezzen Gyalogos vándortábor-vezető képesítéssel, melynek megszerzésében is segítséget nyújt az Egyesület. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület akkreditált képzésére február 11-ig vagy a helyek beteltéig az erdei vándortáborok weboldalán lehet jelentkezni.

Erdei Vándortáborokban az egyéni érdeklődőknek is van lehetősége részt venni. Az egyéni jelentkezéseket 2024. március 1-től fogadja az egyesület.

2024-ben több jelentős változás is történt a jelentkezési feltételekben. Az idei részvételi díj 46.000 Ft/fő, míg a hátrányos helyzetű diákok számára 23.000 Ft/fő. A tábordíj első részleteként a táborvezetőnek 150.000 forint lemondási díjat kell befizetni az időpontfoglalástól számított két héten belül, mely a foglalással kapcsolatos adminisztrációs terhek ellenértéke, így az időpont későbbi lemondása esetén nem kerül visszautalásra. További újdonság, hogy a Gyalogos vándortábor-vezetők díja 2024-ben bruttó 130.000 forintra emelkedett.

forrás: SEFAG Zrt.

Előző cikk

DEKOR 2024 - Jaf Holz meghívó

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 214., 2024/04.




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version