FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdészeti állásbörze – meghívó

2024. márciusában először szervezi meg a AASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum állásbörzéjét és felnőttképzési tájékoztatóját, amelyen az ország legnagyobb ágazati foglalkoztatói mutatkoznak be.

A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum neve ismerősen cseng minden szakmabeli számára. Az erdészetek, munkáltatók tudják, hogy ha Kiss Ferences végzett diák lesz az új munkatársuk, akkor megfelelő szakmai tudással, az erdészeti szakma iránti tisztelettel rendelkező emberrel fognak együtt dolgozni.

Iskolánk 1955 óta képzi a szakembereket az erdészeti ágazat számára. Ez idő alatt nagyon sok változáson mentünk át, fejlődtünk, és váltunk a XXI. századi elvárásoknak is megfelelő középfokú oktatási intézménnyé. Diákjaink továbbtanulási arányai nagyon jók, amely azt mutatja, hogy a felsőfokú képzésében is megállják helyüket.

A rendezvényre szeretettel várjuk végzett diákjainkat és a tisztelt érdeklődőket!

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni itt lehet!

6721 Szeged, József Attila sgt. 26.
https://kissf-szeged.edu.hu/
Telefonszám(06 62) 548 930

Előző cikk

Fa: bőséges természeti erőforrásra építve

Következő cikk

32 fát ültettek az eddig teljesen kopár Lujza utcába



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések