Tulajdonképpen szomszédok vagyunk, hiszen a Mecsekerdő Zrt. irodaháza a Pécsi Gyermekklinika mellett, a Nevetnikék otthonától nem messze található, munkavállalóik azonban főként terepen teljesítenek. Szép hagyománya van már az együttműködésünknek, hiszen sok tekintetben hasonlóképpen gondolkodunk. Csakúgy, mint legutóbb, amikor a Bajnok utca 8/a-ban találkoztunk, ezúttal is örömmel ültem le beszélgetni Ripszám István erdőmérnök-vezérigazgatóval.
BF – Azt mondtad, nem véletlenül került képbe nálatok a Nevetnikék, mivel néhány dolog a tevékenységünk során már korábban is áthallatszott hozzátok a szomszédba, ráadásul nem vagyunk láthatatlanok sem…
RI – Így van! És mivel nekem és kollégáim közül is sokaknak vannak gyermekeink, akik néha kórházi ellátásra szorulnak, értesültünk már azelőtt is áldozatos tevékenységetekről. Néhány évvel ezelőtt aztán egy kórházi folyosófestés apropóján megtörtént a kapcsolatfelvétel, felkértetek minket, így részt vettünk az interaktív mesefal elkészítésében anyagi támogatóként és önkéntesként is. Törvényszerű, hogy ez a kezdeményezés nálunk jó talajba hullott, hiszen a cégünk profiljába tartozó erdei iskolás vonal is bizonyítja, hogy nem mindegy számunkra, hogy mi lesz a jövő generációjával. Jó volt bekapcsolódni, a lendület pedig jót tett a csapatnak is.
BF – Számunkra sem volt nehéz megtalálni a közös nevezőt veletek, hiszen egyetértünk abban, hogy amit most jól csinálunk, annak szép eredménye lehet a jövőben. Mindemellett valamennyien élő szervezetekre fordítjuk a figyelmünket, ti az erdővel, mi a gyerekekkel foglalkozunk. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szemléletformálást sem…
RI – Aki hosszútávra tervez, rendszerekben kell, hogy gondolkodjon. A legnagyobb szárazföldi élő rendszer az erdő, ennek vagyunk mi, erdészek meggyőződésünk szerint jó kezelői. Pécs viszonylatában úgy vesz körül minket a mecseki erdőség, hogy minden hasznát élvezzük, de nem is minden esetben tudatosul ez bennünk. Olyan ez, mint a szülő féltő törődése. Úgy kell gondoskodnunk az erdőről, hogy az nem kerül feltétlenül a kirakatba. Az ideális környezet, amivel például egy kirándulás során találkozhatunk, tudatos lépések és átgondolt tervezés eredménye. Mindennek a munkatársak fejében is helyre kellett kerülnie, és ez folyamatos munkát és odafigyelést igényel. Valamint a távlatokat is érdemes megemlíteni, egy tölgyesnél a tervezési időszak 150, egy bükkös esetében pedig 120 év. Nekünk, erdészeknek tehát ma kell a jó döntéseket meghoznunk, a jövő érdekében. A Nevetnikék is a jövő generációjáról gondoskodik, így ez szinkronban van a mi gondolkodásunkkal.
BF – És nyilván fontos a munkahelyi környezet is. Biztos ezerszer hallottad azt a fajta sztereotípiát, hogy de jó nektek, erdészeknek, mert ideális az a környezet, ahol ti napi szinten mozogtok. Kint vagytok a friss levegőn, és nagyokat sétáltok. Tényleg ennyire egyszerű?
RI – Ez a kép él rólunk, de ennél egy kicsit bonyolultabb az életünk. Valóban megvan a lehetőségünk, bármelyik pillanatban megélhetjük azt a csodát, amit egy erdő nyújthat nekünk, sőt, rendszeresen ott is kell lennünk, hogy láthassuk a változásokat. Ennek ellenére nem minden percünk az erdőben telik. Sok irodai papírmunkánk, ügyviteli feladatunk is van, engedélyeztetés, végrehajtás, elszámolás, ellenőrzés és a többi, mert ezekhez fontos gazdasági tevékenységek is kötődnek. Tehát nem pusztán a madárfüttyöt hallgatjuk, de minden napban benne van az, hogy kiszakadhatunk a mókuskerékből, és tapasztalhatjuk az erdő dobbanásait.
BF – Két dolog tudom, hogy számodra fontos, az egyik az, hogy csapatban gondolkodsz, a másik pedig, hogy nem riadsz meg az innovatív ötletektől, annak ellenére, hogy az erdőgazdálkodásban a tradíció is nagyon erős.
RI – Erős a tradíció, de azt látnunk kell, hogy a gazdasági környezet, mint a gyorsvonat, úgy meglódult; komótos szekérből csúcs-expresszé változott. Emellett a természeti környezet is változóban van, sőt, dinamikusabban változik, mint az erdő alkalmazkodóképessége, ez okozza számunkra a legtöbb fejtörést, és lát el minket megoldandó feladatokkal. Jó tapasztalni, hogy mennyi hasznos alapvetést gyűjtött már össze a szakma, de bizony vannak olyan területek, ahol teljesen másképpen kell gondolkodnunk, mint az elmúlt 200 évben, a törvényalkotás és a jogszabályi környezet szempontjait figyelembe véve, a környezetvédelmi előírások és a természetvédelmi törvény tekintetében is. És fontos a csapat is!
BF – Az ember jól érezheti magát egy csapat hasznos tagjaként, de egészen más a helyzet, ha a csapat élén áll, minden szem rászegeződik, és nem mindegy, hogy merre és hogyan irányít…
RI – Nyilván valakinek elöl is kell menni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mögöttem egy olyan csapat áll, akik számára nem kell törni az utat, hanem ők tolnak. Együtt tudunk gondolkodni, és vezetőként nem érzem úgy, hogy kiszorulnék a csapatból. Természetesen vannak olyan kérdések, amiben nekem kell a felelősséget döntéshozóként vállalni, de mindezek megalapozásában egy igen széles bázisra tudok támaszkodni. Az eszmecsere nálunk tehát nem azt jelenti, hogy én kihirdetem az eszmét, ők pedig kicserélik a sajátjukat (NEVET…), hanem egy dinamikus interakció következtében alakulnak ki az ötleteink és a megvalósításukhoz szükséges feltételek. Addig van csak vita, kelesztéssel, dagasztással, ameddig ki nem alakul az irány, de amint az megvan, már nem jön közbe destruktív akadály, s ez roppant jó energia beosztást eredményez. Nem kell házon belül csatákkal foglalkoznunk, hanem érdemi munkát végezhetünk.
BF – Azt tudják rólunk, Nevetnikékesekről, hogy nagyon fontosak nekünk a gyermekek és az ő mosolyuk. Szeretném, ha olvasóink is találkozhatnának a mosolygós Ripszám Istvánnal, aki már kisgyermekként tudta, hogy erdész szeretne lenni. És a helyszín, Véménd is fontos, ugye?
RI – Valóban. A Szekszárd-geresdi dombvidék kis falucskájáról van szó. Szerencsés gyermek voltam, mert lakhelyemtől 300 méterre volt az erdő, apró koromban már csalánt szedtem a kacsáknak, nagyobbacska iskolásként pedig a kicsit tágabb környezetet is bejárva tettem felfedezéseket. Emlékszem, hogy nagypapám jó kapcsolatban volt az erdész úrral, nem volt nehéz tehát megszeretnem ezt a közeget, már 6-7 éves koromtól erdész szerettem volna lenni. És hát Coelhotól is tudhatjuk, hogy ha valamit igazán akarsz, akkor a mindenség összes ereje összefog, hogy a vágyad valóra váljon. (MOSOLYOG…) Hát, ez nekem sikerült. Felnőttként pedig már hatásom is lehet arra a környezetre, ahol megfogant bennem ez a gondolat.
BF – Maradván a gyermekeknél, mit gondolsz, mennyire tudják pontosan, akik hallottak már a Nevetnikékről, hogy a cukiság mögött milyen fontos felelősségvállalás van a részünkről a gyermekek iránt, mennyire és miért nélkülözhetetlen a munkánk?
RI – A gyerekekkel törődni mindig komoly felelősség, ezt látjuk mi is az erdei iskolásokon. Bármilyen generáció érkezik hozzánk, akárhányszor mondjuk el, hogy bezzeg a mi időnkben ez nem így volt, a fogékonyság és a gyermeki szív nyitottsága mindig jelen van. A Biblia is azt mondja, hogy figyeljünk a gyermekekre. A Nevetnikéknek hihetetlenül nagy küldetése van, valamint egy nagyon tisztelendő feladata is, tehát ha ezen még nem gondolkodott el valaki, aki kapcsolatba került veletek, érdemes ráirányítani a figyelmét. Tudjuk, hogy kisgyermekkorban kapjuk meg azt a csomagot, amiből aztán emberré válhatunk, illetve az emberségünk táplálkozik. A keleti filozófiák azt mondják, hogy 6-7 éves koráig táplálhatjuk a szeretetet a gyermekben, azt követően pedig majd valami kialakul. Tehát az, hogy milyen impulzusokból építkezhet a gyermek az élete során, hogy harminc év múlva mire fog visszaemlékezni egy nehéz időszakban, azt nem tudhatjuk, de most tehetünk érte, hogy majd jobb legyen. Nekünk az a dolgunk, ugyanúgy, mint a szülőnek, hogy beletegyük ezt az energiát. És így vagytok ezzel ti is. Mert amit tesztek, az nem feltétlenül nálatok és most térül meg, hanem össztársadalmi szinten, az egyén lelkében, jövőjében, a mi gyermekeink mosolyában lesz látható eredménye.
BF – Ebben egyetértünk! Ráadásul egymás előtt sem kell bizonyítanunk, hogy mit miért teszünk, s hogy szeretnénk jól vagy még jobban csinálni. Milyen lehetőségek körvonalazódnak véleményed szerint a Nevetnikék és a Mecsekerdő Zrt. további hatékony együttműködésére, ami példát mutathat más, felelősségteljesen gondolkodóknak is?
RI – A tevőlegességet fontosnak tartom, mert ez nem csupán annyi, hogy egy cég gyorsan lerázza magáról a feladatot azzal, hogy „na, adtunk egy kis támogatást, végeztünk.” Ez ennél sokkal több, hiszen a tevékeny együttműködéssel magunkat is erősítjük, titeket is segítünk, sőt, a gyerekek és a munkatársaink is profitálhatnak belőle. Szeretnék ily módon továbbra is aktív lenni, az pedig magától értetődő, hogy ami fával kapcsolatos a munkátok apropóján, abban mindig részt tudunk vállalni. Fontos a rendszeres, segítő kéznyújtás. Mert azt tudjuk, hogy adni jó dolog. És itt bizony ez történik!
BF – Most megint olyan érzésem van, mint amikor legutóbb leültünk beszélgetni, hogy szívesen hallgatnálak tovább is, de nem szeretném túl hosszúra nyúló eszmecserével próbára tenni olvasóinkat, így – mivel sok sikert csak a sikerteleneknek szoktam kívánni az interjú végén – azzal búcsúzom, hogy köszönjük, és folytatjuk együtt!
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által alapított gazdasági díjak közül az
Elnöki Kitüntető Oklevél egyik idei díjazottja: Ripszám István.
Ripszám István a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója már 4 éve. Magyarországon az erdő közügy. Nemrég egy konferencián azzal kezdte beszédét, hogy „Az erdész munkájának gyümölcse nem a faanyag, hanem az erdő”. Elvitathatatlan az erdők faanyag termelési funkciója, de a legfontosabb, hogy az összetett ökoszisztémában felismerjük a harmóniát és a szükséges egyensúlyt.
Ripszám István ennek az ökoszisztémának a harmonikus fejlesztését képviseli, ahogy nemrég egy személyes beszélgetés során kiemelte – ráadásul nem 20-30 évre, de 500 évre előre tervezve. Ennek a távlati víziónak a képviselete és a szakmailag kimagasló minőségi munkának az eredménye unokáink és ükunokáink számára lesz majd látható.
forrás: Nevetnikék Alapítvány / TémaBaranya
