FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kékestető veszélyes fái

Életveszélyessé váltak a Mátrai Gyógyintézet kékestetői parkjának ősfái, ezért a szanatórium lezárta a területet – tudta meg az InfoRádió. A klímaváltozás felgyorsulása országszerte hasonló kihívás elé állítja az erdészeket.

Láncokkal és figyelmeztető táblákkal találkoznak azok a páciensek és látogatók, akik sétálni és mókusokat etetni mennének a Kékestetői Szanatórium híres parkjába, veszélyesek lettek a fák – írta meg érdeklődésünkre az intézet főigazgatója. Szakemberek segítségével, tervezetten zajlik a területen lévő veszélyes fák eltávolítása és az erdőterület megújítása, mely hosszú távú feladat – tette hozzá Urbán László.

A klímaváltozás valóban veszélyezteti a magyarországi erdőket Elmer Tamás szerint. “Nagy problémát jelent, ha esetleg elmarad a fagyos idő vagy melegebb hullám jön be, vagy éppen egy nagy aszály. Fontos, hogy az erdei életközösség is minél stabilabb, diverzebb ökoszisztéma legyen, és akkor tud ezeknek jól ellenállni” – mondta az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára.

Rittling István, a Pilisi Parkerdő Zrt. budapesti erdészetének vezetője arról beszélt, hogy a budapesti és a főváros környéki erdők is küzdenek ezzel a kihívással.

“Változnak a körülmények, egyre szárazabb és egyre melegebb klímában kell ezeknek az erdőknek helytállniuk, és ha ez a folyamat így megy tovább, akkor azért nagyon jelentős az a kihívás, aminek 30-50 év múlva meg kell majd tudniuk felelni” – tette hozza a szakember.

A klímaváltozás miatt emberi beavatkozásra is szükség van az erdők védelmében

– hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Erdő és Vadgazdálkodási Osztályának ülésén. A szakértők egyetértettek abban, hogy Magyarország átlaghőmérséklete az utóbbi 50 év alatt az ezer kilométerrel délebbre fekvő területek átlaghőmérsékletére emelkedett, ezért a jövőben a változást jobban toleráló szaporítóanyagra, ellenálló bőségre, honos fafajokra, valamint a klímaváltozás hatásait mérsékelni képes erdőművelési módszerekre lesz szükség.

forrás: InfoStart

Előző cikk

LignoSat - kilövés szeptemberben

Következő cikk

Kiemelt besorolást elvesztő erdészeti szakszemélyek



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…