FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

EU Versenyképességi Tanácsa

2024. május 24-én került sor az Európai Unió Versenyképességi Tanács belga elnökség alatti utolsó ülésére Brüsszelben, mely alkalomból a Nemzetgazdasági Minisztérium ünnepélyesen átvette az elnöki stafétát.

Az ülés keretében a szokásoknak megfelelően bemutatásra kerültek a következő elnökség főbb prioritásai.

Hazánk ténylegesen július 1-től december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, melynek idején átfogó prioritásként törekszik majd az Európai Unió versenyképességének megerősítésére. Az egyes szektorális prioritások között ismertetésre kerültek olyan célkitűzések, mint az új versenyképességi megállapodás előkészítése, egy átfogó iparpolitikai keret kialakítása és az elektromobilitás erősítése.

A magyar uniós elnökség alatt először informális Versenyképességi Tanács ülésére fog sor kerülni július 8-9-én, Budapesten, ekkor többek között bemutatásra kerül az elektromos közlekedés térnyerését célzó akcióterv. A kidolgozás alatt lévő csomag a 2035-ös átállás segítése és az uniós ipar megerősítése érdekében többek közt a gyártókat és a vásárlókat egyaránt célzó támogatási, autóvásárlás-ösztönző lépéseket, a használt elektromos autók piacképességét javító intézkedéseket és a kapcsolódó infrastruktúra, töltőhálózat fejlesztését célzó programelemeket fog tartalmazni.

FATÁJ kiegészítés:
Az EU Tanácsának (Consilium) tizennyolc hónapos programja, 2023. július 1. – 2024. december 31.
“Az elnökségi trió a fenntartható erdőgazdálkodás további javításán fog dolgozni, és szorosan nyomon fogja követni a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó új uniós erdőgazdálkodási stratégia végrehajtását.

forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

Előző cikk

Otthonfelújítási Program kihirdetve

Következő cikk

Kreatívipari Fórum




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version