FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az erdők Európa legfontosabb zöldvagyona

Fotók: Domonkos Sándor

A versenyképesség javításának egyik eszköze lehet Európában az erdőgazdálkodás, amely a klímaváltozás miatt azonban jelentős kihívások előtt is áll. A sikerhez és a megoldáshoz elengedhetetlen a hatékony szakmai párbeszéd, mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, az EU Erdészeti Főigazgatók informális találkozójának megnyitóján, Lakitelken.

2024. második félévében Magyarország látja el az Európai Unió elnökségi feladatait, melynek keretében háromnapos erdészeti szakmai rendezvényen fogadja az Európai Unió tagállamainak delegáltjait, a nemzetközi erdészeti szakmai szervezetek, valamint az Európai Bizottság és Svájc ágazati vezetőit.

Zambó Péter az eseményen tartott köszöntőjében kiemelte: Magyarország az 1930-as évektől kezdve állami programok keretében sikeres erdősítésekkel küzd az Alföldön az elsivatagosodás ellen. Egy évszázad alatt sikerült a futóhomok helyén zárt erdőket létrehozni, megőrizni, javítani a talajt, megóvni a településeket, a termőföldeket. Csak a legutóbbi, 2019-ben indított Országfásítási  Programban már több mint 184 millió fát ültettek el a magyar gazdák. Azonban új kihívásokkal nézünk szembe, hiszen a magyar Alföldön már most olyan körülmények között gazdálkodunk, amely a klímaváltozás miatt sok más országban várható lesz a következő évtizedekben – húzta alá.

Zambó Péter köszöntőjében elmondta, a magyar erdészek számára mindig is kiemelten fontos volt a tapasztalatok, a szakmai tudás megosztása. A mostani rendezvényen a száraz termőhelyeken történő erdőkezeléssel kapcsolatos évszázados szakmai tudást és tapasztalatot szeretnék az egész európai közösség szolgálatába állítani. A zöld vagyonunkra vigyáznunk kell, ennek a zöldvagyonnak a hasznosulása nemcsak nemzeti, hanem a versenyképességet javító össz-európai érdek – tette hozzá.

A találkozó szakmai programjai az egyre szárazabb termőhelyek problémájával, az éghajlatváltozás okozta kihívásokkal, az erre adható lehetséges innovatív megoldásokkal foglalkoznak. Az erdészeti ágazat vezetőinek és a szervezeteknek lehetősége nyílik a szakmai aktualitások megvitatására, a jó nemzeti gyakorlatok bemutatására, tapasztalataik megosztására, az ágazat jövőbeli fejlődési irányainak felvázolására.

A szakmai konferencia terepi programjára a KEFAG Zrt. Észak-Kiskunsági Erdészet kezelésében lévő erdőterületen került sor 2024. szeptember 11-én.

További képek az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének hivatalos Flickr oldalán – szeptember 11.

További képek az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének hivatalos Flickr oldalán – szeptember 10.

További képek az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének hivatalos Flickr oldalán – szeptember 9.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Nyír rétegelt lemezek piaca

Következő cikk

Fafajfelismerés mesterséges intelligenciával



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…