FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szociális tüzelőanyag-program

Idén is folytatódik a szociális tüzelőanyag-program, aminek keretében már valamennyi érintett önkormányzat megkapta a legrászorultabbaknak járó tüzelőanyag beszerzéséhez szükséges forrást – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) szerdán az MTI-vel.

A kormány elkötelezett abban, hogy amiben lehet, segítse a nélkülöző honfitársainkat, ezért is indította el 2011-ben a szociális tüzelőanyag-programot, amelynek keretösszege az elmúlt 13 év alatt több mint hatszorosára emelkedett” – írták a közleményben.

Idén ezzel a programmal 5 milliárd forintnyi segítséget kaptak az önkormányzatokon keresztül az emberek – jelezték, hozzátéve, hogy szociális célú tűzifa vagy barnakőszén vásárláshoz ebben az évben is az 5000 lakos alatti helyhatóságok pályázhattak.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter döntése értelmében 2346 önkormányzat kapott költségvetési forrást – tudatta a minisztérium.

A magyar emberek számíthatnak a kormány támogatására!” – áll a közleményben.

forrás: MTI

Előző cikk

ClimaPannonia - új agroerdészeti projekt

Következő cikk

Négy új professzor a Soproni Egyetemen



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések