FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

La Forêt – őslakosok és erdők

A nemzetközileg elismert zenész és művész, Maïa Barouh büszkén jelenti be új, La Forêt című klipjét, amely tiszteleg az őslakosok tudása és kultúrája előtt, és emlékeztet az erdők fontosságára és a velük való mély kapcsolatunkra.

A La Forêt az EVERLAND erdővédelmi szakemberekkel közösen készített videó Barouh művészi felfedezésének csúcspontja, amely az erdőkről mint az emberi túlélés központi eleméről szól. A filmben az ainu közösség – a japán első népek – művészeivel való együttműködés, valamint az erdőt és annak élővilágát ünneplő hagyományos japán folklór rituálék szerepelnek.

Az Everland, amely közösségek által vezetett erdővédelmi projekteket képvisel több országban, szívesen egyesítette erőit Maïával és közösségi partnereivel, hogy erősítse üzenetüket abban a meggyőződésben, hogy a művészet jelentős környezeti és társadalmi változásokat eredményezhet.

Miközben emlékezünk az őslakos népek által régóta védett tudásra és helyekre, azt is fel kell ismernünk, hogy világunk sorsa a létfontosságú erdei ökoszisztémák megőrzésétől függ.

szerk/ford: Tóth János, forrás: Everland

Előző cikk

Mecsekerdő fotópályázata

Következő cikk

Erdei iskolában jártak a gyerekek



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések