FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vidéki Otthonfelújítási Program

A Vidéki Otthonfelújítási Program érdemben javíthat a kistelepüléseken élő családok lakáskörülményein – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közös közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Hangsúlyozták, a kormány kiemelt célja, hogy a magyar családok számára országszerte biztosítsa a megfizethető lakhatást. Ennek érdekében a kormány Vidéki Otthonfelújítási Program indítását tervezi jövő év elején. Csütörtökön kezdődik meg az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése, amely lehetőséget biztosíthat a kistelepülésen élő gyermekes családok számára lakhatási körülményeik javítására.

A támogatásra vonatkozó szabályokról társadalmi egyeztetést indítottak (november 22-ig várják az észrevételeket).

TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
A kormányrendelet meghatározza a 2025. január 1-jétől az 5 ezer fő alatti lakosságszámú kistelepüléseken élő gyermekes családok számára megnyíló új otthonfelújítási támogatás feltételeit. A támogatás – a korábbi országos programhoz hasonlóan – az igénylők tulajdonában lévő lakóingatlan felújítási költségei 50%-ára, de legfeljebb 3 millió forint összegben igényelhető – a munkálatok megvalósítását követően, utófinanszírozással – a Magyar Államkincstárnál, a felújítási, korszerűsítési tevékenységek széles körére. Az előző konstrukcióval egyezően a vissza nem térítendő támogatáshoz kamattámogatott hitellehetőség is társul a költségek könnyebb megelőlegezése céljából.

HANKÓ Balázs
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter beszél a Vidéki otthonfelújítási programról tartott sajtótájékoztatón a Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2024. november 18-án / Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Felidézték, az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kiemelt céljai közt szerepel az olcsó lakáshitel, a megfizethető négyzetméter-, és albérletárak biztosítása, illetve annak ösztönzése, hogy hazánkban évente 25 ezer új lakás épüljön. Az intézkedések nemcsak a Budapesten élőket segítik, hanem a vidéken élő fiatalságot és családokat egyaránt. Az akcióterv részeként megvalósuló Vidéki Otthonfelújítási Program a nagy sikerű otthonfelújítási program folytatásának tekinthető támogatás, amely a népszerű falusi csok-kal együtt újabb fontos segítség a vidéken élő gyermekes családok számára. A támogatás hozzájárul a kistelepülések fejlesztéséhez, megerősítéséhez, a helyi életminőség javításához, valamint a helyben működő vállalkozásokon keresztül a gazdaság erősítéséhez. A 2021-2022-ben futott korábbi programban a kormány 370 ezer családnak nyújtott segítséget saját otthona felújításához, 770 milliárd forint összegben.

Az Országgyűlésnek benyújtott 2025. évi költségvetés kiemelt tétele a családok támogatása, amire a kormány 3754 milliárd forintot biztosít, 447 milliárd forinttal többet, mint idén, megőrizve ezzel Európa legszélesebb körű családtámogatását. A társadalmi egyeztetésre kerülő tervezet értelmében 2025. január 1-jétől élhetnek a Vidéki Otthonfelújítási Programra nyújtotta lehetőséggel az 5 ezer fő alatti településeken élő gyermekes családok, amely a magyar települések több mint 90 százalékát jelenti. A program mintegy 2900 településen lesz elérhető, és akár 400 ezer családnak teszi lehetővé lakáskörülményeik széleskörű javítását, és fejlesztését. A vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 3 millió forint, a kormány a munkadíj és az anyagköltség 50 százalékát támogatja a felújítási munkálatok széles körénél – írták a közleményben.

Ismertették, a támogatási kérelmeket, valamint a hozzá csatolt vállalkozási szerződéseket és számlákat a Magyar Államkincstárnál elektronikusan vagy személyesen, illetve postai úton lehet majd benyújtani 2025. január 1. és 2026. június 30. között, azonban fontos, hogy csak a jövő évtől elkezdett, illetve kiszámlázott felújítások vehetők figyelembe. A kiadások megelőlegezésére a korábbiakhoz hasonlóan most is elérhető lesz a bankoknál egy legfeljebb 6 millió forintos kedvezményes hitelkonstrukció, amelyre az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt, így az igénylőknek csak az e feletti kamatot kell megfizetniük.

A kormány a megfizethető lakhatás biztosítása érdekében egyéb más intézkedéseket is bevezet: Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti lakásfelújításra való felhasználhatóságának bevezetése, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának biztosítása, az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfa fenntartása – emelték ki a közleményben.

Hozzátették, a Vidéki Otthonfelújítási Program a családok támogatása mellett az építőipart is fellendítheti. A családok anyagi támogatása növeli a fogyasztási szándékot, ezáltal oldja az óvatossági motívumot. Mindezek összessége hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3 százalék fölötti gazdasági növekedést érjen el.

Koncz Zsófia kiemelte, hogy a támogatás az ötezer fő alatti településeken jelent majd célzott segítséget 2025. január 1-jétől. Ez összesen 2887 települést jelent, amely a magyarországi települések 91 százaléka. 

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára közölte, folyamatosan vizsgálják azt, hogy a már hatályos intézkedéseket miként tudják egyszerűsíteni. Kiemelte, fontosak az állampolgári visszajelzések és a családszervezetekkel is folyamatosan egyeztetnek.

Az államtitkár elmondta, többek között azt szeretnék elérni, hogy a csok esetében azok, akik új ingatlan vásárlására igényelték a támogatást, azok használt ingatlant is vehessenek belőle. Úgy fogalmazott, látjuk, hogy van, amikor egyszerűen kicsi a lakás, megszületnek a gyermekek, vagy más élethelyzetbe kerülnek, “és egy használt ingatlan az jobb lehetőség a családnak, tehát itt szeretnénk segíteni”.

A csok pluszról elmondta, azt is szeretnék elérni, hogy azoknak, akik igénybe vették azt, de másik lakásba költöznek, ne legyen kötelező a végtörlesztés.

Koncz Zsófia hozzátette, adminisztratív területen is segítenék a családokat, ilyen a bejelentési kötelezettség vagy a jelzáloghitel-csökkentési támogatás határidejének emelése. A csok plusz kapcsán kiemelte, azt azokra a családosokra is ki akarják terjeszteni, akik 2024-re vártak gyermeket, de a gyermek koraszülöttség miatt már 2023-ban megszületett.

A kormányrendelet társadalmi egyeztetése november 22-ig tart; az államtitkár úgy fogalmazott, bízik abban, hogy sokan elmondják a véleményüket.

Koncz Zsófia rámutatott, sok európai országban példaként tekintenek a magyar családpolitikai intézkedésekre. Ezek közül az otthonteremtési támogatások mellett kiemelte a családi adókedvezményt is, aminek emeléséről a jelenleg zajló nemzeti konzultációban is szó van.

Az államtitkár leszögezte, a 2025-ös költségvetésben 3750 milliárd forintot terveznek a családok támogatására, ez 447 milliárddal több, mint a tavalyi és négyszer akkora forrás, mint a 2010-es évben volt.

Koncz Zsófia elmondta, hogy az igénylések a tervek szerint 2025. január 1-jétől várhatóan 2026. június 30-ig lesznek benyújthatók.

forrás: KIM/NGM

Előző cikk

Veled közösen - IKEA pályázat

Következő cikk

Erdőpedagógiai Konferencia zárult



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Végleg bezár a KIKA

Ausztria: Nem sikerült vevőt találni a neves osztrák bútoráruházláncra, 114 év után az összes üzlet bezár. A KIKA-t…