FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Elveszett erdők

Mától 2 hétig (2025. január 3-ig) elérhető az ELVESZETT ERDŐK című természetfilm a Vad Víz Stúdió weboldalán. Ha esetleg nem tudjátok, mit nézzetek karácsonykor vagy a két ünnep között, akkor tudom ajánlani vadonatúj filmünket, amit még semmilyen formában nem osztottunk eddig meg.

A képre kattintva jutsz a filmet tartalmazó oldalra.

Szinopszis:

“Az erdő. Egy rejtélyes és gazdag ökoszisztéma, ahol minden faj – legyen az állat, növény vagy gomba – összeköttetésben van. Ahol az avarban védett havasi cincérek és lábatlangyíkok kutatnak táplálék és partner után. A hűs patakokban kövi rákok, apró halak és alpesi gőték élik mindennapjaikat. Mindezt pedig a lombok takarásából figyelik a légykapók, cinegék és fenséges ragadozómadarak, például a héja.

Magyarország erdei azonban ma már nem érintetlenek. Erdőségeink mindössze 2 százaléka öregebb 120 évesnél – a vad állapotokhoz pedig még ennél is több időre lenne szükség. Ma utak és lakóövezetek szabdalják erdeinket, a fakitermelés nyomán pedig teljes erdőterületek tűnnek el, szűnnek meg működni. Filmünk a hegyi erdők megmaradt életközösségeit kutatja fel, bemutatva a problémákat, amikkel ezeknek a fajoknak a 21. században szembesülnie kell a Kárpát-medencében. Megismerjük a komplex kapcsolatokat, mely ezeket az ökoszisztémákat jellemzi, és visszautazunk az időben, hogy feltárjuk hegységeink vad múltját.

Ezek Magyarország elveszett erdei.

A képre kattintva jutsz a filmet tartalmazó oldalra.

JELENETEK a filmben
0:00 – A ködbe burkolózott hegy
4:12 – Alpokalja
7:20 – Kék békák, kihalt bölények
13:28 – Vulkánok földje
16:52 – Bakonyi dinoszauruszok
21:48 – Madáritató
26:20 – A patak lakói
33:15 – Az avar lakói
42:24 – Légykapó
45:05 – Az erdő lámpásai
48:23 – Erdei sikló
52:27 – Kerti látogatók
55:28 – Elveszett erdők
1:00:21 – Kistesó
1:06:01 – Kapcsolatok
1:10:28 – Stáblista

forrás: Vad Víz Stúdió

Előző cikk

FATUDAKOZÓ – céghírek, ajánlatok

Következő cikk

Módosuló agrártárgyú törvények



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések