FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

MEGOSZ Nagyrendezvény

Fennállásának 30 éves jubileumát ünnepelte a MEGOSZ az Országházban 2024. november 30-án. 1994-ben alakult meg mai formájában a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, amely azóta is elkötelezetten képviseli a magyarországi magánerdő-gazdálkodók érdekeit.

A 30 éves jubileum méltó helyszínt kívánt. Sok munka és támogatás eredményeként valósulhatott meg, hogy az ünnepi esemény az Országház impozáns falai között, a felsőházi ülésteremben került megrendezésre.

A délelőtti program keretében Dombóvári Dénes, a MEGOSZ elnöke, Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztályának főosztályvezetője, valamint Jakab István, az Országgyűlés alelnöke mondtak köszöntőbeszédet.


A megnyitót követően három kiváló erdész életművének elismeréseként átadták a Rimler Pál Díjat, és szintén hárman részesültek kiemelkedő munkájukért a MEGOSZ emlékérem kitüntetésben.

Rimler Pál Díjat vehettek át:
– Mocz András
– Duska József
– Sárközy Tamás

MEGOSZ Emlékérem kitüntetésben részesült:
– Moczné Szabó Erika
– Dr. Szép Tibor
– Miszori Krisztián

A MEGOSZ elnöksége gratulál a kitüntetett kollégáknak, és további szép szakmai sikereket, valamint jó egészséget kíván nekik és szeretteiknek!

A délelőtti esemény zárásaként Prof. Dr. Fábián Attila Gábor, a Soproni Egyetem rektora és Dombóvári Dénes, a MEGOSZ elnöke ünnepélyes keretek között aláírta az egyetem és a szövetség közötti együttműködési megállapodást.

A délutáni szakmai konferencia Luzsi Józsefnek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztésért felelős alelnökének nyitóbeszédével kezdődött. Ezt követően dr. Andréka Tamás, az Agrárminisztérium Közigazgatási államtitkára tartott előadást a magánerdő-gazdálkodást érintő jelentős jogalkotási tervről. Majd Szentpéteri Sándor főosztályvezető adott tájékoztatást a KAP Stratégiai Tervben szereplő már megjelent, illetve a jövőben várható erdészeti pályázati felhívásokról.
A konferenciával egyidőben a családtagok szervezett program keretében parlamenti látogatáson vehettek részt.

Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a MEGOSZ 30. jubileumi nagyrendezvényét!

Hamarosan elérhetők lesznek a beszédek, méltatások, előadás anyagi is.

forrás: MEGOSZ

A MEGOSZ honlapján érhetőek el a köszöntő beszédek, Szentpéteri Sándor délutáni előadása a KAP Stratégiai Tervről, valamint a díjazottak méltatása és életútjának bemutatása.

Előző cikk

Újabb csaló tűzifa árusok buktak le

Következő cikk

Molnár Sándor Emlékülés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Körzeti erdőtervezés 2026

Az erdők állapotának figyelemmel kísérését, szolgáltatásai, haszonvételi lehetőségei folyamatos biztosítását, az erdőhöz fűződő közérdek érvényesülését, valamint a fenntartható…