A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében, a korábbi uniós költségvetési időszakhoz képest háromszor annyi forrást, 310 milliárd forintot fordít a kormány a magyar erdők megőrzésére, területük növelésére és minőségük javítására – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Hatvanban, az Erdők nemzetközi napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, az erdők nélkülözhetetlen erőforrások: hozzájárulnak az ökoszisztéma fenntartásához, élőhelyet biztosítanak és ezzel hozzájárulnak a genetikai sokféleség megőrzéséhez.
Hozzátette: az erdők jelentős szerepet töltenek be a klímaváltozás hatásainak csökkentésében, stabilizálják a légköri viszonyokat, szabályozzák a hőmérsékletet, védik a talajt.
A miniszter beszélt arról a célkitűzésről, hogy a fával borított területek aránya 2030-ra érje el a 27 százalékot. Időarányosan ebben is jól állunk: az évtized elején 22 százalék volt az erdei fafajokkal borított terület nagysága, ma már 25 százalék – mondta a miniszter.
A 2019-ben életre hívott Országfásítási program keretében az elmúlt öt évben 184 millió facsemetét ültettek el, amiből 172 millió darabot a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítései során. Az állami erdészeti társaságok közreműködésének köszönhetően 4,3 millió fával gyarapodott az Újszülöttek erdeje – sorolta az adatokat agrárminiszter.

A miniszter felhívta a figyelmet a nemrégiben megjelent új erdőtelepítési pályázatra is. A 64 milliárd forintos keretre április 2-tól nyújthatók be a támogatási kérelmek. “Az újabb támogatás újabb lendületet ad a hazai erdőtelepítéseknek” – jelentette ki Nagy István.
A miniszter azt is hozzáfűzte, hogy a Vidékfejlesztési program keretében elvégzett erdőtelepítésekkel kapcsolatban a következő években még 80 milliárd forintot fizetnek majd ki.
Az agrárminiszter említést tett az egyik legkézenfekvőbb erdei termékről, a vadhúsról is, különös tekintettel az ünnepség helyszínéül szolgáló Széchenyi Zsigmond Magyar Vadászati Múzeumra. Sajnálatosnak nevezte, hogy manapság erősen visszaszorult a vadhús fogyasztása, holott az kifejezetten egészséges és kitűnően illeszkedik a modern, egészség- és környezettudatos táplálkozásba.
Az elismerésben részesülők névsora itt elérhető.
Az eseményen készült képek pedig itt érhetők el.
forrás: AM Sajtóiroda
Az Erdők Világnapja, március 21-e alkalmából
Dr. Nagy István miniszter úr a Pro Silva Hungariae Díjat adományozta
1. Barton Zsolt, az IPOLY ERDŐ Zrt. erdőgazdálkodási főmunkatársa részére, a Királyréti Erdészet teljes erdőtervezési körzetében a természetszerű, gazdaságos erdőkezelés bevezetése érdekében végzett kiváló munkájáért.

2. Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének erdészeti igazgatója részére, a természetvédelem és az erdőgazdálkodás aktív összehangolásában, valamint a nyírségi akáctermesztés és feldolgozás európai népszerűsítésében játszott szerepéért.

3. Dr. Koltay András, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének kutatója, tudományos főmunkatársa részére, az erdővédelem és az erdészeti növénykórtan területén folytatott négy évtizedes, színvonalas kutatói és szaktanácsadói tevékenységéért.
4. Molnár György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Szaporítóanyag-felügyeleti Osztályának vezetője részére, az erdészeti szaporítóanyag-felügyelet területén végzett három évtizedes kimagasló szakmai munkájáért.
5. Nagy Lajos, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti igazgatója részére, a természetvédelem-fakitermelés-erdőfelújítás közötti egyensúly fenntartása érdekében végzett több évtizedes, eredményes munkájáért.

Dr. Nagy István miniszter úr a Nadler Herbert Díjat adományozta
1. Bognár Gábor János, az Országos Trófeabíráló Testület elnöke részére, a hazai trófeacentrikus vadgazdálkodás kialakítása érdekében végzett, nemzetközi szinten is elismert trófeabíráló tevékenységéért.
2. Kosaras Zoltán, a Tolna Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának nyugalmazott vadászati szakügyintézője részére, a vadászati szakigazgatás területén eltöltött, közel négy évtizedes, áldozatos és eredményes munkája elismeréseként.
3. Pintér Csaba, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának tájegységi fővadásza részére, a táji vadgazdálkodás működtetése, valamint a társágazatok közötti összhang megteremtése terén elért szakmai eredményeiért.
Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott
1. Csór Attila, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője részére, a társaság integrált erdőgazdálkodásának kialakításában és a társaság örökerdő-gazdálkodásának nagyüzemi alapjainak lefektetésében játszott szerepéért.
2. Dr. Gulyka László, az Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztályának jogi referense részére, az állami erdőgazdálkodás szerveződésének felügyelete terén végzett közel egy évtizedes, lelkiismeretes munkájáért.
3. Gyovai Tamás, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vadgazdálkodási referense részére, a Vadászati főigazgatók informális találkozójának megszervezésében és lebonyolításában vállalt kiemelkedő szerepéért.
4. Győrke Gábor, a SEFAG Zrt. nyugalmazott erdőművelési osztályvezető-helyettese részére, az erdőgazdálkodás kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes működésének elősegítése érdekében végzett áldozatos munkájáért.
5. Gyurkó László, a Balástyai Móra Ferenc Vadásztársaság hivatásos vadásza részére, a Kisteleken és környékén végzett elhivatott vadászati és erdészeti tevékenységéért.
6. Hoffmann András, a Heves Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának erdőfelügyelője részére, az erdő ökoszisztéma-szolgáltatásainak fejlesztésével összhangban végzett kiemelkedő munkájáért.

7. Kammermann Péter, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának tájegységi fővadásza részére, a tájegységi vadgazdálkodás népszerűsítése terén végzett lelkiismeretes, innovatív munkájáért.
8. Kárász Attila Miklós, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. erdőművelési műszaki vezetője részére, az olasz molyhos tölgy állományok szaporítóanyagából géngyűjtemények és plantázsok létrehozásában játszott szerepéért.

9. Kertész Ferenc, a ZALAERDŐ Zrt. kerületvezető erdésze részére, a homoki határtermőhelyek erdőfelújításában, valamint a cserebogárpajor kártétele ellen kidolgozott erdősítési technológia bevezetésében és alkalmazásában elért eredményeiért.

10. Dr. Loncsár Krisztina, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének tanácsadója részére, az erdőgazdálkodási ágazatban végzett kiemelkedő fejlesztéspolitikai munkájáért.
11. Nagy Kinga, az Agrárminisztérium Erdőrendezési Főosztályának kiemelt erdőrendezési referense részére, a Nemzeti Szisztematikus Erdőleltározás koordinációs és terepi feladataiban végzett magas színvonalú tevékenységéért.
12. Palkovics Ákos Pál, a Tarnaleleszi Erdőbirtokossági Társaság Felügyelő Bizottságának nyugalmazott elnöke részére, az erdőtulajdonosok közösségének támogatása érdekében végzett három évtizedes, áldozatos munkájáért.
13. Radasics Beáta, az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. gazdasági vezetője részére, a gyakorlati oktatás szervezésében alkalmazott újszerű megoldások kialakításában való aktív közreműködéséért.
14. Román József, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti igazgatója részére, az erdőgazdálkodás érdekében végzett két évtizedes kiváló munkájáért.

15. Zsiros Attila, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szakmai igazgatóhelyettese, erdőmérnök-tanára részére, a több mint három évtizedes oktató-nevelő munkájáért, szakírói tevékenységéért.