FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kínai befektetői és kutatói delegáció járt Sopronban

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.

Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora hangsúlyozta: „a mostani tárgyalások eredményeként olyan együttműködési program körvonalazódik, amely új korszakot nyithat a város és Magyarország Zöld Egyeteme, hazánk első karbonsemleges egyeteme életében, az ipar és az innováció területén egyaránt. A kínai Shandong tartományból érkező partnerek kifejezett szándéka, hogy az iparfejlesztést összehangolják a környezetvédelemmel és a fenntartható fejlődés elveivel, amely célkitűzés tökéletesen illeszkedik intézményünk szellemiségéhez”. Hangsúlyozta: az egyetem számára kiemelt jelentőségű, hogy olyan szakmai partnerségeket alakítson ki, amelyek tudományos és gazdasági szempontból is gyümölcsözőek. A fókusz most elsősorban a robottechnológiára, a fenntartható fejlődést célzó, környezetkímélő eljárásokra irányul faipari és erdőgazdálkodási fejlesztési területen.

A rektor elmondta: két témában tárgyaltak: egyrészt egy egyetemi-kínai kutató, szolgáltató központ létrehozásáról, másrészt faipari vállalkozás idetelepüléséhez a kínai befektetők által keresett ipari területekről. Kiemelte: „a kínai befektetőkkel megismertettük a bioalapú anyag- és technológiafejlesztéseinket, a klímakutatáshoz és a fenntarthatósághoz kapcsolódó tervezési szolgáltatásainkat, a start-up ökoszisztémánkat, az akkreditált anyag- és termékvizsgálatainkat, a fenntarthatósági és üzleti, jogi szolgáltatásainkat, valamint képzési együttműködéseinket. Hisszük, hogy a tudományos alapú, gyakorlatorientált összefogásoké a jövő. A Soproni Egyetem ennek a jövőnek kíván egyik kulcsszereplője lenni, ezért folytatjuk a megkezdett, előremutató tárgyalásokat a kínai partnerekkel”.

Kemény Attila, a GYSEV CARGO Zrt. ügyfélkapcsolati vezetője arról beszélt, hogy a vállalat elkötelezett a környezetbarát technológiák alkalmazása és a fenntartható vasúti fejlesztések mellett. Kiemelte a Soproni Egyetemmel való hosszú távú együttműködés fontosságát, különösen a vasúti villamosítás terén, egyúttal jelezte: a cég részéről teljes támogatást élveznek az elhangzott fejlesztési lehetőségek. Hozzátette: Sopronban egy új logisztikai park kiépítése is folyamatban van. Cél, hogy a soproni rendezőpályaudvar, a terminál és a logisztikai bázis kapacitásait maximálisan kihasználva segítse a kezdeményezést, és aktív szerepet vállaljon annak megvalósításában.

Li Changgui, a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója a Magyarországon tett látogatásának jelentőségéről szólva a nemzetközi logisztikai együttműködést emelte ki. Elmondta, hogy a delegáció tagjai tartalmas eszmecserét folytattak Sopronban. Megerősítést nyert a város stratégiai szerepe a logisztikai fejlesztésekben, amely különösen fontos az európai piacokon terjeszkedni kívánó bútorgyártó cégeknek, a Soproni Egyetem, mint nagy múltú és kiváló szakmai hátterű intézmény, pedig jelentős tudományos támogatást tud nyújtani a kínai partnereknek. Megjegyezte: Kína támogatja a közép- és kelet-európai országokkal, köztük a Magyarországgal való együttműködéseket. Ennek keretében olyan partnerségi rendszert hoztak létre, amely a tudományos kutatás, az ipar és a szakmai kapcsolatok erősítését célozza. A kínai delegációk rendszeresen látogatnak Magyarországra, hogy a két ország közötti kapcsolatokat a két fél céljaival összhangban építsék tovább.

A kínai befektetői és kutatói delegáció a sokszínű szakmai programokon megismerte a Soproni Egyetem oktatási, kutatási és innovációs tevékenységét, stratégiai céljait, a fenntarthatóság jegyében tett intézkedéseit és fejlesztési elképzeléseit. Bemutatkozott a négy kar (az Erdőmérnöki Kar, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar és a Benedek Elek Pedagógiai Kar), valamint az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI),hiszen az előkészítő fázisban tartó együttműködés szoros kapcsolatban áll az alapanyag-ellátás, a tudásmegosztás és a piaci tanácsadás kérdéseivel is. Az egyetemi szakemberekhez vezető vállalatok és szervezetek is csatlakoztak. Így a Soproni Egyetemen szervezett egyeztetésen részt vett még a TAEG Zrt., a FABUNIO, a FAGOSZ, valamint a GYSEV CARGO delegáltja. A találkozó során hangsúlyos szerepet kaptak a „zöld egyetemi” technológiák, különösen a fenntartható faalapú anyagok fejlesztései, a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó újítások, valamint a természetközeli erdőgazdálkodással összefüggő tudományos vívmányok. Ezután a jövőbeli együttműködési lehetőségeket feltérképező workshopok zajlottak.

A mostani volt az első hivatalos megbeszélés a kínai befektetői delegációval, amelyet ősszel további egyeztetések követhetnek. A Soproni Egyetem Magyarország Zöld Egyeteme, amely az első hazai karbonsemleges egyetem elkötelezett a fenntarthatóság, a környezet- és természetvédelem, a „zöld innováció” és a tudástranszfer előmozdítása mellett. Küldetése, hogy a tudományos eredményeket a gyakorlati alkalmazások szolgálatába állítva kínáljon válaszokat a jövő kihívásaira. A kínai befektetőkkel tervezett együttműködés jól példázza ezen törekvését. A Soproni Egyetem kész aktívan hozzájárulni a két ország közötti szakmai párbeszédhez, a gazdasági kapcsolatok erősítéséhez és a közös értékteremtéshez.

Forrás: SOE

Előző cikk

Vármegyei Értékdíjas a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Következő cikk

Tűzgyújtási tilalom kiterjesztése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdők vízpótlása

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása! Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók! Igénybejelentés augusztus…