FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdő-környezetvédelem (EKV I.) – társadalmi egyeztetés

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi a „Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások (EKV I.)” című (KAP-RD35-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését.

A pályázati felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2025. augusztus 02. napjáig várják a kap.gov.hu oldalon kialakított felhívások társadalmi egyeztetése 2023-2027 felületen keresztül.

A KAP ST szerinti pályázati felhívások megjelentetésének ütemezéséből már korábban is ismert volt, hogy a KAP ST „Erdő-környezetvédelmi többéves kötelezettségvállalások” jogcím két részre bontva, két külön felhívásként kerül meghirdetésre. Ennek megfelelően a jelen felhívás címében zárójelben szereplő I. szám arra utal, hogy ez a jogcímhez kötődő első felhívás tervezete. Ennek megfelelően ez a tervezet a KAP ST szerinti EKV célprogramoknak csak egy részét tartalmazza.

A pályázati felhívás tervezetéről röviden:

Jelen tervezetben az alábbi négy célterület szerepel:

  1. célterület: Idegenhonos fajok visszaszorítása.
  2. célterület: Tisztás visszaalakítása és fenntartása.
  3. célterület: Kézimunka igényes ápolás természetes felújításban.
  4. célterület: Természetkímélő anyagmozgatás.

A felhívás tervezete szerint pályázatot az erdészeti hatóság által jogerősen nyilvántartásba vett erdőgazdálkodók nyújthatnak be, jóváhagyott erdőtervvel rendelkező erdőrészletre, illetve a 2. célterület esetében egyéb részletre (tisztás).

A tervezetben a támogatási kérelmek benyújtására 3, egyenként egy hónapos időszak került megjelölésre a 2025-2026. évekre vonatkozóan.

A tervezet szerint a támogatási kérelem benyújtása előtt megkezdett munkák a támogatás elutasítását eredményezik.

A jogosultsági kritériumoknak megfelelő támogatási kérelmek meghatározott tartalmi értékelési szempontok szerint elvégzett pontozással kerülnek értékelésre.

Mind a négy célterület öt éves kötelezettségvállalási időszakot ölel fel. Az első három célterület esetében a kötelezettségvállalás minden évében külön kifizetési kérelem benyújtásával történik támogatás igénylése, míg a negyedik célterület esetében az öt év alatt egy alkalommal, a munka elvégzését követően.  

Az egyes célterületek tervezett támogatási összegei az alábbiak:

  1. Intenzíven terjedő idegenhonos fafajok visszaszorítása

– Évenkénti sarj leverés és naplózás (5 év): 249 euro/ha/év

– Kiegészítő egyszeri művelet (szükség szerint): tuskókenés 156 EUR/ha

  1. Tisztás visszaalakítása és fenntartása naplózással (5 év): 208 EUR/ha/év
  2. Kézimunka igényes ápolás természetes felújításban (1+ 4 év):

1. évben: 466 EUR/ha

2.- 5. évben: 137 EUR/ha/év

  1. Természetkímélő anyagmozgatás (5 év)
Támogatott tevékenység műveleteiTámogatási egységköltség
Támogatási egységköltség EUR-ban18 EUR/m3
Legfeljebb 50 m3/ha felső korlát alkalmazásával900 EUR/ha

A társadalmi egyeztetésre megjelent felhívástervezet, valamint a hozzá kapcsolódó mellékletek itt érhetők el.

A felhívás véleményezésére az alábbi témakörök mentén nyílik lehetőség:

  • a felhívás egyéb feltételei
  • az elszámolható költségek
  • a pályázók köre
  • a támogatás célját, háttere
  • a támogatható tevékenység

Kérjük és javasoljuk, hogy minél többen, aktívan vegyenek részt a véleményezésben, amire 2025.08.02-ig van lehetőség.

KAP.gov.hu / NAK Erdészeti Szakértői Hálózat

Előző cikk

Romsilva karcsúsítása

Következő cikk

Nagy-Britannia erdőit segíteni kell




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version