FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Államalapításunk ünnepén díjazott erdész és faiparos kollégák

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

A rendezvényen a miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus 20-án egyszerre emlékezünk a keresztény magyar állam megalapítására, Magyarország születésére és megszegjük az új kenyeret. Ilyenkor ünnepeljük a múltunkat és a jövőnket, a jelenben való létünket, a magyarságot. Szent István emlékezete minden időben erkölcsi példát, az egész magyarságot illető történelmi örökséget és közösségi, lelki erőforrást jelent mindannyiunk számára. Államalapító királyunk ereje és bölcsessége olyan szilárd alapokra építette Magyarországot, amelyek 1025 éve megtartanak bennünket – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető kitért arra is, hogy hagyományosan augusztus 20-án szenteljük meg és szegjük fel a kenyeret, amely már az idén aratott búzából készült. Ez a pillanat egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről: hálát adunk a termésért, és reménnyel telve tekintünk a következő esztendőre. Azok, akik az agrárium területén dolgoznak, jól tudják: kultúra a föld is, amelyet megművelünk és a termés is, amelyből ételt készítünk. A föld nemcsak eltart bennünket, hanem tartást és büszkeséget is ad annak, aki megbecsüli, aki gondozza. A föld megmutatja, kik vagyunk, és mit érünk valójában. Kifejtette, az idei nyári aratás eredményei minden okot megadnak a bizakodásra. A nyári kalászosok és a repce hozama meghaladta az elmúlt öt év átlagát. Bár földjeink áztató esőre szomjaznak, idén is megmutattuk, együttműködéssel mire vagyunk képesek. Egy ország nevében mondunk most köszönetet a gazdák munkájáért és kitartásáért.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István elmondta, a mi felelősségünk, hogy továbbra is őrizzük termőföldjeinket, védjük vizeinket, erdeinket, a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit. Az oktatás, a kutatás, a tudomány eszközeivel is tovább erősítjük a mezőgazdaságot, az élelmiszeriparunkat, azért, hogy a magyar vidék kenyeret és hazát adjon minden magyar családnak. Ennek szellemében tevékenykednek azok a szakemberek és jeles személyiségek, akik ma kitüntetést kaptak. Ők azok, akik méltóképpen őrzik és gyarapítják a mindennapokat, 1025 év örökségét. Köszönet a munkájukért, helytállásukért, példaadásukért! Tevékenységükkel nemcsak a jelent, de a jövőt is szolgálják, hogy a következő ezer év magyarjai hálával gondoljanak ránk – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

Az elismeréseben részesülők névsora itt elérhető, az eseményen készült fényképek pedig itt

Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta

Csonka Tibor, erdőmérnök, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. vezérigazgatója részére, az erdők közjóléti funkcióinak fejlesztése érdekében végzett közel három évtizedes munkája elismeréseként.

Fehér István, erdőmérnök, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója részére, az erdő- és vadgazdálkodási feladatok terén végzett példaértékű munkája elismeréseként.

Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkeresztje kitüntetést adományozta

Bálint Sándor Pál, a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese részére, az állami erdőgazdálkodás területén végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta

Both Hajnalka, közgazdász, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese részére, a Tolna vármegyei állami erdővagyon ökológiai értékeinek megőrzése érdekében végzett munkája, valamint Tamási közösségi életét gazdagító önkéntes tevékenysége elismeréseként.

Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta

Gyöngyösy Csaba, közgazdasági szakokleveles mérnök, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. kontrolling- és informatikai osztályvezetője részére, az erdőgazdálkodás területén végzett öt évtizedes példamutató és lelkiismeretes munkája elismeréseként.

Kovács László, az Egererdő Erdészeti Zrt. Vasútüzemének vezetője részére, az erdei vasutak üzemeltetését és fejlesztését szolgáló, öt évtizedes szakmai életútja elismeréseként.

Sáros Tamásné, a Pilisi Parkerdő Zrt. munkaügyi főelőadója részére, az erdőgazdasági ágazat támogatása érdekében végzett több évtizedes szakmai tevékenysége elismeréseként.

Dr. Nagy István miniszter az Életfa Emlékplakett Arany Fokozatát adományozta

Csordás József, a NYÍRERDŐ Zrt. nyugalmazott munkatársa részére, az alföldi erdőgazdálkodásban szolgált kiemelkedő munkabírásért és megbízhatóságáért

Agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Ezüst Fokozatát adományozta

Pétervári Gábor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdőmérnöke részére, a Gemenci vadállományban végzett kiemelkedő szakmai eredményeiért.

Szemes Ferenc, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a közel három évtizedes pályafutásáért, mellyel példát mutatott hivatásszeretetből és szakmai elkötelezettségből.

Agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Bronz Fokozat elismerést adományozta

Hajnal Imre, a NEFAG Zrt. nyugalmazott munkavállalója részére, az állami erdőgazdaság szolgálatában töltött, 4 évtizeden átívelő életpályája elismeréséért.

Dr. Nagy István miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozta

Bakó László, a Bakó-Fi Erdészeti Kft. ügyvezető igazgatója részére, a fakitermelő és erdőművelő vállalkozóként végzett több évtizedes, minőségi munkájának elismeréséért.

Kübekházi Tibor, az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum karbantartója részére, a Technikumban végzett lelkiismeretes karbantartói munkájáért.

Dr. Nagy István miniszter a 2025 tavaszán megjelent ragadós száj- és körömfájás járvány leküzdése során végzett kiemelkedő és elkötelezett szakmai munkájáért Hutÿra Ferenc Elismerő Oklevelet adományozott

Bácsi Győző, a Vérteserdő Zrt. kerületvezető erdésze részére.

Gyarmati Attila, egyéni vállalkozó részére.

Nagy Balázs, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fővadásza részére.

Dr. Orbán Tibor, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója részére

    forrás: AM Sajtóiroda

    Továbbá:

    Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át magas színvonalú munkájáért Csanády Etele Sándor okleveles faipari mérnök, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának egyetemi tanára.

    Fotó: Soproni Egyetem

    Forrás Soproni Téma FB oldala

    Előző cikk

    Erdőgazdálkodók igazsága

    Következő cikk

    Magyarországon nincs erdőirtás!



    Stihl
    (x) hirdetés
    Kapcsolódó bejegyzések