A téli csapadék hiánya és a nyári aszály is sújtotta megyénk erdeit. Az Egererdő szerint a klímaváltozás hatásait változatos erdőkkel, vizes élőhelyek létrehozásával, vízmegtartással lehetne mérsékelni.
Az aszály nemcsak a szántóföldeket, a kerteket sem kímélte, az erdők fái is megérezték a csapadékhiányt és a forróságot. Megkérdeztük az Egererdő Zrt.-t, hogy mit tapasztaltak megyénk hegységeiben és az alföldi tájakon. Az állami erdőgazdaság kérdéseinkre válaszolva megírta, ahogyan a korábbi évek száraz és nyáron jelentős mértékű hőségnapokkal terhelt időjárása, úgy az idei is érintette megyei erdőket. A csapadékesemények kedvezőtlen eloszlása mellett a légköri aszály, a talajban lévő víztartalékok megszűnése, a téli (hó formájában megjelenő) csapadék hiánya mind-mind nehéz helyzet elé állítja az erdei életközösségeket, melyhez csak részben tudnak alkalmazkodni erdeink.
Az aszály miatt legyengülnek a növények
Közölték, a Dél-Mátrában igen jelentős lombszáradás figyelhető meg, amely elsősorban a sarj tölgyeseket érinti, de a bükkösöknél is jelentkezik. Ez azonban nem feltétlenül jelenti az érintett egyedek elhalását, de növedékkiesést mindenképpen okoz. Az aszályos időszakok miatt romló egészségi állapot lehetőséget teremt gyengültségi kórokozók elszaporodásához (akár őshonos, eddig túlszaporodni nem képes fajokról, akár idegenhonos inváziós fajokról is szó lehet), amely tovább rontja a helyzetet.
Így mérsékelnék a klímaváltozás hatásait
A klímaváltozással és annak hatásával kapcsolatban kérdésünkre leírták, a faállományok természetes védekező mechanizmusai a gyors klímaváltozásra csak korlátozottan képesek reagálni. Védekezési módszerük a lombozat felületének csökkentése, hogy a párologtatást mérsékeljék, vagy a gázcserenyílásokat szabályozzák, ami a vízvesztést tudja kis mértékben csökkenteni.
Az Egererdő Zrt. hangsúlyozza az erdők klímavédelmi szerepét, és számos erdőkezelési, erdővédelmi lehetőséget alkalmaz a napi gyakorlatában, a klíma-alkalmazkodás elősegítésére. Ezek közé tartozik a változatos szerkezetű, fafaj-összetételű, korú erdők kialakítása. Az erdészeti klímaosztályok térbeli elmozdulását is követik az erdőfelújítások során, míg az idegenhonos monokultúrákat a termőhelynek megfelelő elegyes őshonos erdőállományokra cserélik. Létrehoznak ezen kívül erdei vizes élőhelyeket, kezelik is őket, illetve a vízmegtartás módszereit alkalmazzák az erdőterületen. Ennek hatására az értékes humuszos szint degradációja is lassul vagy megszűnik. Pótolják továbbá az erdei életközösség hiányzó elemeit ott, ahol ez szükséges. Így az odúlakó énekesmadaraknak odútelepeket hoznak létre, vagy növelik az álló és fekvő holtfa mennyiségét.

forrás: HEOL
