Interjú Molnár Dórával – a Nők, bútorok, kárpitok című kiállítás egyik kiállítójával. “Azt tanácsolnám a pályakezdő tervezőknek – különösen a lányoknak és nőknek –, hogy bátran lépjenek be ebbe a szakmába, és merjenek alkotni, annak minden kihívásával és szépségével együtt.”
Hogyan kezdődött a kapcsolatod a bútortervezéssel? Mikor és hogyan döntöttél úgy, hogy ezen a pályán szeretnél elindulni?
Mindig is erős kíváncsisággal fordultam a bútorok és a tárgykultúra felé, és már korán megfogalmazódott bennem az igény, hogy valamilyen formában alkossak. Ennek ellenére a döntés, hogy a bútortervezés irányába induljak el, fokozatosan, lassan érlelődött meg bennem. Ahogy egyre mélyebben megismertem a termékalkotási folyamatot, kezdtem felismerni, hogy talán bennem is meglehet az a képesség és érzékenység, ami szükséges ahhoz, hogy saját tárgyakat tervezzek és valósítsak meg.
Ebben a felismerésben kulcsszerepet játszott munkatársam és mentorom, Bergovecz László töretlen biztatása és támogatása, mely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megpróbáljak egyáltalán ezen a pályán tevékenykedni.
Vannak már olyan szakmai mérföldköveid, akár egy bútor, fontos projekt, díj, kiállítás vagy együttműködés, amelyekre különösen büszke vagy?
A tavalyi év kifejezetten külünleges volt számomra, hiszen először volt lehetőségem több kiállításon is bemutatni bútorterveimet. Ezek közül az első az OTTHONDesign kiállítás volt, ahol a Fabunio támogatásával mutatkozhatott be a branch-5 nevű előszobabútorom. Az ilyen alkalmak mindig hatalmas lendületet adnak, hiszen a személyes visszajelzések, beszélgetések, interakciók hatalmas inspirációs forrást jelentenek.
Mit tartasz eddig a legfontosabb szakmai tanulságnak vagy tapasztalatnak a pályád során?
A pályám során eddig talán azt tartom a legfontosabb tanulságnak, hogy egy tárgy megalkotása sokkal összetettebb folyamat, mint azt kívülről gondolnánk. Rengeteg türelmet, alázatot és nyitottságot igényel – nem csupán technikai tudást, hanem érzékenységet az anyagokhoz, a funkcióhoz és az emberi igények megértéséhez.
A tervezés számomra nem egy egzakt művelet, sokkal inkább egy folyamatos gondolkodás és iterációk sokasága a funkció, az anyag és a környezet között. A kész tárgy bemutatása inkább csak egy állomás, mintsem végpont – egy lenyomata annak az időszaknak, gondolatmenetnek, fejlődésnek, munkának, ami mögötte van.
Mi az, ami előre visz a mindennapokban? Van egy konkrét cél, jövőkép, amit szem előtt tartasz a munkád során?
A mindennapokban leginkább az alkotás öröme visz előre – a folyamat, amelyben egy ötletből prototípusok, kísérletek után egy megfogható tárgy születik. Ez önmagában is izgalmas, de rengeteg motivációt jelent az is, amikor a kész tárgy eljut a felhasználóhoz, és visszajelzések formájában megtapasztaljuk, hogy nemcsak hasznos lett, hanem szeretett részévé vált valakinek az életének. Ugyanakkor hosszabb távon fontos cél számomra, hogy alkotóként hozzájárulhassunk egy demokratikusabb, elérhetőbb designpiac kialakításához. Hiszem, hogy a design nem luxus kell legyen, hanem valódi értékén kínált, tartós és mindenki számára hasznos alternatívát jelenthet.
Melyik általad tervezett/készített bútordarab áll hozzád a legközelebb, és miért?
Bár minden általam tervezett tárgyat valamilyen szempontból izgalmasnak látom, mégis talán a ‘Ginza’ előszobai bútorcsaládhoz tartozó ülőkének van a legkiemelkedőbb jelentősége számomra. Ez volt az első nagy volumenű projektem, így már a megvalósítása is különleges sikerélményt jelentett. Az ülőke komplex struktúrája és az összetett csapolási rendszer kidolgozása külön kihívás volt, ugyanakkor olyan vizuális esztétikát sikerült elérnem vele, amely számomra kiemeli ezt a tárgyat a korábbi munkáim közül.
Hogyan születik meg nálad egy bútor ötlete? Mennyire indulsz ki funkcióból, formából, anyagból vagy egy érzésből?
A bútorötletek nálam nagyon különböző módon születnek: előfordul, hogy egy egyedi megrendelésre készített tárgy továbbfejlesztése indít el egy új projektet, vagy éppen egy személyes igény hívja életre az adott tárgyat. Máskor egy különlegesnek tűnő csatlakozási mechanizmus köré épül fel maga a forma – ilyenkor szinte technikai kíváncsiságból indul az alkotás, majd fokozatosan válik egy funkcionális termékké.
Mennyire fontos számodra a fenntarthatóság vagy az innováció a tervezés során?
A fenntarthatóság kiemelt szerepet játszik a tervezői szemléletemben – különösen napjaink környezeti kihívásait és társadalmi problémáit figyelembe véve. Éppen ezek miatt csatlakoztam három éve a Fészek Részek Projekthez, amely alapelvei a környezettudatos szemléletre épülnek. Munkatársammal, Bergovecz Lászlóval közösen olyan tárgyak létrehozására törekszünk, amelyek nemcsak valóban fenntarthatóak és széles kör számára elérhetők, hanem képesek valós társadalmi igényekre reagálni. Emellett fontos számunkra, hogy ezek a tárgyak párbeszédet kezdeményezzenek a tárgyi kultúrához való viszonyunk alapvetéseiről is – ösztönözve a felhasználót új nézőpontok kialakítására.
Mennyire szeretsz kísérletezni új megoldásokkal, formákkal, anyagokkal?
Tervezéseim során különös figyelmet fordítok az új megoldások keresésére – minden munkámban törekszem újfajta csapolási rendszerek kialakítására, melyek, mint például a Netrix polcrendszernél, akár új funkcióval ruházzák fel a tárgyat, például a rakásolhatósággal. Emellett az anyaghasználat optimalizálása és a gyártási hulladék csökkentése érdekében sokszor olyan formai megoldásokat alkalmaztam, amelyek számomra is újszerűek vagy szokatlanok voltak.
Kifejezetten izgalmasnak találom az új típusú alapanyagokkal való munkát: a jövőben szívesen integrálnék fenntartható anyagokból készült elemeket a tárgyaimba, és érdekel a hulladékként kezelt anyagok újrahasznosításának lehetősége is – akár új értelmezési keretet adva számukra.
Mesélnél röviden a kiállításon bemutatott bútorodról? Mi volt az alapötlet, milyen funkciót, hangulatot vagy történetet szerettél volna megjeleníteni?
A kiállításon bemutatott polcrendszer tervezésének alapját az elmúlt év során szerzett gyakorlati tapasztalatok adták, ugyanis vállalkozásunk számos polcot készített egyedi megrendelésre. Ezek alapján fogalmazódott meg az igény egy gazdaságos, modulárisan bővíthető rendszer kialakítására. Mivel a végleges ár egyik legmeghatározóbb tényezője nálunk a CNC géppel történő marás költsége, ennek csökkentésére törekedve olyan egyszerű geometriájú, kevés elemből álló struktúrát terveztem, amely ezzel is optimalizálja a gyártási folyamatot és a végső árat. A bútor különlegessége az újfajta fizikai csapolási megoldás, amelyet több prototípuson keresztül finomítottam, és amely egyszerre teszi funkcionálissá és szét- és összeszerelhetővé a rendszert. Mint említettem, a polcrendszernek különleges jellemzője, hogy szintenként bővíthető és rakásolható – így rugalmasan tud alkalmazkodni különböző felhasználói igényekhez és terekhez.
Milyen kihívásokat és lehetőségeket rejt véleményed szerint ez a szakma?
Mivel nemrég kezdtem el mozogni a szakmában, még korlátozott tapasztalatból tudok kiindulni. Ennek ellenére úgy látom, hogy az egyik legnagyobb kihívást jelenleg az alkotók számára az erőforrás-hiány jelenti – legyen szó anyagi támogatásról, infrastruktúráról vagy stabil háttérrendszerről. A jól működő támogatási struktúra hiánya sokszor megnehezíti a pályakezdést és a fenntartható munkavégzést. Ugyanakkor biztató példákkal is találkozom: több oktatási intézmény is igyekszik segíteni a frissen végzett tervezőket, akár szakmai megjelenési lehetőségek, mentorprogramok vagy kiállítások formájában.
Mi jelent számodra inspirációt más női alkotók, tervezők munkásságában? Van példaképed a szakmában vagy esetleg a szakmán kívül, aki szakmailag inspirál?
Bár ez csupán egy aspektusa ennek a kérdéskörnek, ám az elmúlt néhány évben, amikor aktívabban kezdtem jelen lenni különféle design eseményeken, rendkívül inspiráló volt számomra látni, hogy milyen sok női alkotó munkája kerül reflektorfénybe – mindegyikük saját, karakteres esztétikával, különféle anyaghasználattal és bátran kísérletező szemlélettel.
A beszélgetések során nemcsak a szakmai tudásuk, hanem a belső tartás és kitartás is mély nyomot hagyott bennem, amely sokakban tetten érhető. A magyar (nem csak) női alkotók közegét általánosságban is jellemzi egyfajta érzékenység, jószív és egymásra figyelés, ami a technikai tudással és kreativitással együtt számomra valódi példát mutat – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.
Mit tanácsolnál más fiatal tervezőknek, különösen lányoknak, nőknek, akik most lépnek be a szakmába vagy még csak keresik az útjukat?
Azt tanácsolnám a pályakezdő tervezőknek – különösen a lányoknak és nőknek –, hogy bátran lépjenek be ebbe a szakmába, és merjenek alkotni, annak minden kihívásával és szépségével együtt. A tárgyalkotás ma is egy alapvető emberi tevékenység, amely révén kapcsolatot teremthetünk és hatással lehetünk a világra és másokra. A jelenkor tervezőinek azonban különösen nagy felelőssége van: munkáinknak szociális, kulturális és környezetvédelmi hatása van, ezért fontos, hogy tudatosan és érzékenyen formáljuk a jövő mindennapi tárgyait.
forrás: FABUNIO
