A 47 ezer négyzetméteres gyár a magyar határtól néhány kilométerre, az E60-as műút mellett fekvő Eurobusiness I ipari parkban található. A 125 millió eurós (48,806 milliárd forint) befektetés révén 700 munkahely jön létre.

Ez a Stihl első olyan üzeme, ahol kizárólag akkumulátoros szerszámokat gyártanak. A gyár maximális termelési kapacitása, amit a tervek szerint 2028-ban fog elérni, évi 1,7 millió szerszám és 1,8 millió akkumulátor lesz.
“Eddig hét országban termeltünk, most Nagyvárad is felkerült erre a listára. Ez a termelési egység jelentősen megerősíti a termelési hálózatunkat” – mondta a megnyitón Nikolas Stihl, a Stihl Holding tanácsadó- és felügyelőbizottságának elnöke.

Robert Feulner, a romániai leányvállalat, az Andreas Stihl Power Tools SRL vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Bihar megyei helyszín kiválasztásában fontos kritérium volt az infrastruktúra. “Lesznek még német befektetések Nagyváradon” – jelentette ki Sebastian Metz, a román-német kereskedelmi kamara képviselője.
Az 1926-ban alapított Stihl a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági-, erdészeti- és kerti gépeket és szerszámokat gyártó vállalata. A több mint 19 ezer dolgozót foglalkoztató cég 160 országban van jelen.
Forrás: MTI, economedia.ro
Előzmény:
STIHL – nagyváradi gyártóüzem épül (FATÁJ 2025.03.18.) Románia: A STIHL munkavállalókat keres a Nagyvárad Job Expón (is): közel 30 állást kínál minden képzettségi szinten. A Nagyvárad Job Expo állásbörzére munkahelyet kereső érdeklődőket várnak. Az eseményt az Era Park rendezvénytermében, 2025. április 4-én tartják.
