FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kecskemét zöldítése folyamatos

Így néz most ki a 2024 novemberében elültetett Ötszögletű Minierdő az Aradi vértanúk terén / fotó: Zöldítő Civil Társaság

Összesen tizenhét jelentkezés érkezett a Zöldítő Civil Társaság által Miyawaki minierdő ültetésére és ház előtti fásításra kiírt pályázatra, ebből kilencet tudnak fákkal, cserjékkel, szaktanácsadással támogatni, de a többi pályázónak is szívesen segítenek javaslatokkal.

A Zöldítő Civil Társaság – a 10 millió Fa kecskeméti csoportja – augusztusban írt ki pályázatot zöldítésre, fásításra. Olyan kecskeméti társasházak, lakóközösségek és közösségek jelentkezését várták, akik aktívan szeretnék zöldebbé, élhetőbbé és klímabarátabbá tenni közvetlen lakókörnyezetüket és vállalják az elültetett fák és növények öt éven át történő gondozását, beleértve a rendszeres öntözést, gyomlálást, mulcspótlást.

Két kategóriában lehetett pályázni.

  • Egyrészt Miyawaki minierdő telepítésére, azaz egy minimum 30 négyzetméter nagyságú egybefüggő területen őshonos fafajokból álló, fajgazdag növénytársítás ültetésére a Miyawaki-módszer alapján.
  • De lehetett jelentkezni fiatal fák telepítésére is, például ha egy közösség meglévő, idős fák közé (utánpótlásként) kíván ültetni csemetéket, vagy ha új területeken ültetnének fákat, például társasház előtti közterületeken, parkolók melletti sávokban.

Mint azt a Zöldítőktől megtudtuk, nagy érdeklődés kísérte pályázatukat.

„A felhívásra mindkét kategóriában szép számmal érkeztek tervek: lakóközösségek, lakóparkok mellett egy közoktatási intézmény, egy óvoda és egy tanoda is beadta elképzeléseit. Összesen tizenhét pályázatot nyújtottak be, amelyek egytől-egyig átgondolt, megalapozott igényeket fogalmaztak meg. A pályázat sikere számunkra azt bizonyítja, hogy érezhetően nagy igény van a városban a közösségi zöldítésre” – mondta el a KecsUP-nak V. Dósa Eszter, a Zöldítő egyik tagja.

  • Hét pályázat érkezett be Miyawaki módszer szerint ültetett minierdőre, ebben a kategóriában két közösség pályázatát – a Bányai Júlia Gimnázium és a Green Lakópark terveit – tudja támogatni a civil társaság.

Ezt a városi erdőtípust Akira Miyawaki japán botanikus (1928–2021) fejlesztette ki a távol-keleti szigetországban történt megfigyelései alapján. Lényege, hogy ugyanazon elvek alapján kis területen, akár 30-50 négyzetméteren fák (és cserjék) sűrű elültetésével biodiverz társulásokat hoznak létre, amelyek tisztítják a városok levegőjét, árnyékot biztosítanak, párásítanak, ezáltal hűtve a környezetüket. Továbbá rovaroknak, énekes madaraknak és kisemlősöknek nyújtanak otthont, menedéket. Mindezt akár lakótelepen, a betonrengetegben is.

  • Fásításra pedig tíz közösség jelentkezett, közülük hét pályázat lett sikeres, így lesz faültetés a város több pontján, például a Bajza-Reviczky-Vajda utcai társasháznál, a petőfivárosi Gát utcában, a Vacsiközben, a Nagy Lajos Király körúton, a Hollandfaluban.
Faültetés az Aradi vértanúk terén / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek

A Zöldítő Civil Társaság vállalja az engedélyezéshez szükséges tervdokumentáció elkészítését, ami alapján a pályázók meg tudják kérni a telepítéshez szükséges engedélyt, az őshonos, engedélyezett fák és növények beszerzését, az ültetés megszervezését a lakóközösséggel együtt és fenntartási tanácsadást a gondozási időszak alatt.

A pályázó közösségek, társasházak pedig azt vállalták, hogy öt éven át gondozzák az elültetett fákat és más növényeket, beleértve a rendszeres öntözést (nyáron erre akár hetente-kéthetente szükség lehet), a gyomlálást, a mulcs pótlását.

„A pályázók közül többen már eddig is rendszeresen gondozták közvetlen környezetüket, most pedig közösségi összefogással szeretnék társasházi zöldfelületeiket növelni, megújítani vagy kipusztult növényeiket pótolni. A tervek világosan jelzik, hogy a város különböző részén komoly igény mutatkozik a fásításra. Sajnos nem minden területen valósíthatók meg az ültetések: a közművek jelenléte vagy rendezetlen telekviszonyok sok helyen akadályt jelentenek. A jelentkezők száma nemcsak a közösségi aktivitást bizonyítja, hanem azt is, hogy Kecskeméten egyre többen érzik saját ügyüknek a környezet védelmét és a zöldfelületek gyarapítását” – összegzett V. Dósa Eszter.

Hozzátette: azoknál a pályázatoknál is, amelyeket most nem tudtak támogatni, szívesen segítenek tanácsadással, javaslatokkal a zöldítéssel kapcsolatban.

A Miyawaki-minierdőkből az egyiket még ősszel elültetik a Bányai Júlia Gimnáziumban és a másikat tavasszal a Green Lakóparkban, a közterületi fásítások tavasszal lesznek, előreláthatólag március 1-jén, a 10 millió Fa által szervezett Nemzeti Faültetés Napján. A Zöldítő minden közösséget megkeres egyeztetés céljából, ezt követően segítik az engedélyeztetési eljárást. A facsemetéket a 10 millió Fa Alapítvány és a Zöldítő Civil Társaság biztosítja.

forrás: kecsup

Előző cikk

Kétszáz hektárnyi erdőtelepítés

Következő cikk

Agrárerdészet - olasz minta



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések