Az Ipoly Erdő Zrt. Szénpataki Kulcsosháza hagyományosan közkedvelt börzsönyi szálláshely a bakancsos és kerékpáros túrázók, pihenni vágyók köreiben. Felújítását az elmúlt hónapokban végezhettük el, az Aktív Magyarország Program 30 millió forintos támogatásának köszönhetően, azt 8 millió forint saját forrással egészítve ki.
A megújítással a mai kor alapvető igényeinek megfelelő erdei szálláshelyet hoztunk létre úgy, hogy megőriztük annak a törzsközönsége által megszeretett, hagyományos és egyedülálló hangulatát.
A kulcsosház átadására szeptember 30-án, az Erdők Hete keretében került sor. A rendezvényen megjelentek a térség önkormányzatainak vezetői, a felújításban résztvevő szakemberek és erdészeti társaságunk képviselői.
Köszöntő beszédet mondott Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, Vitályos Eszter és Balla Mihály országgyűlési képviselő, valamint Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója. A felújított kulcsosházat Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök áldotta meg.
Házunk ismét nyitva áll a túrázni és kikapcsolódni vágyó természetkedvelők előtt!

Az egykor favágók szálláshelyét adó, majd Spartacus Turistaházként ismertté vált épületegyüttes a Börzsöny leglátogatottabb kirándulóhelyétől, Szokolya-Királyréttől alig 4 km-re, északra található.
Az Országos Kéktúra útvonalától mintegy 1,5 km-re fekszik, egyebek között a Nagy-Hideg-hegyre, a Csóványosra vagy a Magas-Taxra is el lehet jutni innen gyalogosan.
A Szénpatak medre fölé magasodó, faóriások ölelésében álló turistaházunk a környezetével együtt kínál felejthetetlen élményeket.
Négy, teraszról nyíló, cserépkályhás, új bútorzattal felszerelt szobájában összesen 32 túrázónak tudunk kulturált szállást biztosítani. Ugyanennyien ülhetnek asztalhoz a melléképület téliesített közösségi étkezőhelyiségében, illetve piknikezhetnek, bográcsozhatnak a ház mellett, az asztal-pad garnitúrákkal kialakított letelepedő helyen.
A szobák mellett megújultak a vizes helyiségek, a melegvizet biztosító fatüzelésű kazán, a konyha és az áramellátó aggregátor is. A környezetkímélő üzemeltetést ma már biológiai szennyvíztisztító rendszer is segíti. A konyhakész, száraz tűzifa része a ház szolgáltatásának.
A vendégek kiváló, hamisítatlanul ősz eleji, verőfényes időt hoztak az átadó ünnepségre.

Kiss László vezérigazgató úr mindenekelőtt a köszönet hangján fordult a támogatást nyújtó aktív Magyarországért felelős államtitkár, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ megjelent képviselői, illetve a felújításban résztvevő és azt segítő szakemberek felé.
Szénpatak méltatása mellett kitért az erdészek küldetésére a közcélúságban, erdőgazdaságunk másfél évtizedes eredményeire a közjóléti és turisztikai beruházások, szolgáltatások területén. Említette a már előkészített, „kapuban álló” fejlesztéseinket – a Pénzásási turistaház és a Domszky Pál Erdészeti Erdei Iskola felújítását, folytatva a sort Királyrétet Diósjenővel összekötő „Hadiút” kerékpáros célú megújításával, melyek szintén az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ támogatásával fognak megvalósulni. Terveink tartalmazzák a Királyréti Erdei Vasút Verőce-irányú meghosszabbítását, a „Börzsönyt és Ipolyt Mindenkinek!” című turisztikai fejlesztés-sorozatot és a további, TOP PLUSZ pályázatban futó egyéb céljainkat.
Külön kiemelte néhány, kisebb léptékű fejlesztési tervünket is, melyekre támogató biztatást kapott az Aktív Magyarországért felelős államtitkártól.
Emlékeztetett, hogy ünnepségünk szervesen illeszkedik az Országos Erdészeti Egyesület által elindított Erdők Hete rendezvénysorozat aktuális programjai közé.

Révész Máriusz, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára a hely régi ismerőjeként köszöntötte a megjelenteket. A nomád turizmus elkötelezettjeként méltatta a turistaházat – egy frappáns erdélyi anekdotával hangsúlyozva, hogy az átlagembernek ugyanúgy, időről időre meg kell újítania önmagát a hétköznapokra, mint ahogy egy favágó a munkájában meg-megállva, a fejszéjét újra és újra megélezi.
Felhívta a figyelmet, hogy a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében az elmúlt években, szerte az országban már 120 turistaházat újítottak fel.
„Az Aktív Magyarország államtitkárságnak az az egyik feladata, hogy a pihenésnek és a rekreációnak mennyire fontos feladata van az életünkben. És ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, ahhoz meg kell teremteni a megfelelő feltételeket.”
Államtitkár úr jelezte azt is, hogy az elkövetkező időszakban uniós forrásból komoly fejlesztések várhatók a Börzsönyben, melyek a környezet ökológiai terhelését is csökkenteni fogják. Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ munkatársai kezelik a „Börzsönyt és Ipolyt mindenkinek!” elnevezésű projektet, aminek keretében 3 milliárd forint jut a Börzsöny turisztikájára.
E munkálatokra azért is nagy szükség van, mert az erdőjárás, gyaloglás, túrakerékpározás iránt növekednek az igények: felmérések szerint, jelenleg a lakosság mintegy 60 százaléka vesz részt váltakozó rendszereséggel, az effajta szabadidős programokban.
A Nógrád vármegye csücskében álló objektum avatását Balla Mihály képviselő úr mellett megtisztelte Vitályos Eszter államtitkár asszony, a közvetlenül szomszédos Pest vármegyei körzet parlamenti képviselője is.

Vitályos Eszter a Dunakanyar mindkét oldalának jókívánságait és további biztatását hozta el az ünnepi alkalomra. Kitért az erdők és a természetjárás hangsúlyos szerepére a társadalom jólétében, fizikai és mentális egészségének megőrzésében.
Utalt a turisztikai fejlesztésekben felmutatott, nemzetközi mércével mérhető sikerekre, benne az erdészeti társaságok, az erdészek megkerülhetetlen szerepére. Kiemelte a vidéki Magyarország erényeit és a szakszerűen kezelt természeti környezet fontosságát hazánk jövőjében.

Balla Mihály – úgy is, mint visszajáró kiránduló – szerint a kulcsosház jó bázisa a környékbeli csillagtúráknak a Dunakanyar, vagy Diósjenő-Nógrád irányába, de önálló turistacélpontként is szolgálhat. Sőt, a kerékpáros turizmus számára is optimális, hiszen a közelben fut a Királyrét-Nógrád, illetve hamarosan a Királyrét-Diósjenő kerékpárút.
Szolgáltatásaival jól beleillik majd a Révész Máriusz államtitkár által bejelentett, 3 milliárd forintos nagyságrendű pályázattal létrejövő, sokrétű attrakciók rendszerébe.
Köszönetet mondott a megvalósításért az Ipoly Erdő Zrt. munkatársainak, valamint Révész Máriusznak és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központnak.
A felújított és újra üzemelő házba pedig sok-sok turistát, nagy látogatottságot kívánt.

Az ünnepi esemény végén, főtisztelendő Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök úr áldotta meg a felújított kulcsosházat.
Bízunk benne, hogy hogy ez a fejlesztés hozzá tud járulni ahhoz, hogy a következő időszakban még többen járjanak el túrázni, lehetőséget kapva a pihenésre, a mindennapi életből való kiszakadásra, hogy „meg tudják élezni a fejszéjüket”. Abban is, hogy a régről visszajáró társaságoknál ugyanolyan megelégedettséget vált ki a megújult turistaházunk, mint az azt először felfedezők köreiben!
A felújítás kivitelezője a nagymarosi HÓD Kft., műszaki terveinek készítője és műszaki ellenőre Murányi Zoltán építőmérnök, benne a harmónia megalkotója pedig Mészöly Eszter faipari mérnök, belsőépítész szakértőnk volt.

Köszönjük az alkalmunkat megtisztelő állami és önkormányzati vezetők megjelenését és sokoldalú támogatását! Sok ilyen nagyszerű alkalmunk legyen még!
Az eseményen készült képgaléria az alábbi linken érhető el: GALÉRIA
A Kulcsosházról részletesebben, és a foglalási lehetőségekről itt tájékozódhatnak:
https://www.erdeihazak.hu/bakancsszallasok/szenpatak ->Várjuk kedves Vendégeinket!

