Minden esztendőben, így idén is decemberben, a Hűség-napján adja át Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata azokat a kitüntetéseket, amelyekkel mindazokat a személyiségeket ismeri el, akik életükkel, munkásságukkal és emberi példamutatásukkal nemcsak hírnevet, hanem szellemi gyarapodást is hoztak a „leghűségesebb városnak”.
2025-ben a város legrangosabb elismerését, a Díszpolgári címet prof. dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem egykori rektora veheti át. A kiváló szakember évtizedeken át tartó munkájával, elhivatottságával és nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységével jelentősen hozzájárult Sopron hírnevének és szakmai presztízsének erősítéséhez.
A Soproni Egyetem rector emeritusa mellett az intézmény több szakembere is rangos elismerést vehet át Sopron Megyei Jogú Város Polgármesterétől december 13-án. A Hűség-napján olyan személyek kapnak kitüntetést, akik munkájukkal, elhivatottságukkal és emberi példamutatásukkal gazdagítják az egyetem és a város közösségét.
A „Sopron Kultúrájáért” díjat dr. Kovács-Gombos Gábor, festőművész veheti át, aki művészeti és kulturális munkájával jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Sopron szellemi élete még gazdagabbá váljon.
A „Sopron Sportjáért” díjjal Horváth József, a SMAFC elnökének munkásságát ismerik el, aki elhivatottságával és szakmai eredményeivel nagyban támogatja a soproni sportélet fejlődését.
A város továbbá „Sopronért Emlékéremmel” fejezi ki elismerését azon egyetemi polgárok felé, akik mindennapi munkájukkal járulnak hozzá Sopron értékeinek gyarapításához. Emlékérmet kap: dr. Molnár Csilla PhD, a Soproni Egyetem egyetemi docense, prof. dr. Molnár László, egyetemi tanár, és Vörös Ákos Bálint, nyelvtanár.
A Soproni Egyetem közössége idén is büszkén ünnepelheti polgárainak kimagasló szakmai és közéleti teljesítményét.
Forrás: Soproni Egyetem
