Egy természetközeli temetkezési mód -> egyre több erdei temető nyílik Ausztriában. “Nézz a természet mélyére, és máris mindent jobban megértesz.” mondta Albert Einstein. És ha már sok mindent megértettél, akkor mit szólnál ahhoz, ha az utad végén újra eggyé válhatnál a természettel, és örökké ott pihenhetnél, ahol életedben nagyon szerettél lenni- például egy erdőben?
Ez a kívánság ma már egyre több embernek teljesülhet Ausztriában és azon belül Karintiában is.
Az első erdei temetőt (Friedensforst) Klagenfurtban, a Sattnitznál, azaz a város déli részében 2012. október 12-én nyitották meg.
Az alternatív temetőkben a sír fenntartását jórészt a természet veszi át, a hozzátartozók bármikor meglátogathatják a nyughelyeket és úgy emlékezhetnek szeretteikre, hogy nem kell törődniük a sírgondozással. A Fiedensforstokban a természet gondoskodik a sír díszítéséről-egy virágzó fa formájában. Csak a fa száma vagy a mellette álló tábla jelzi, hogy a fa gyökereinél egy sír van. A számhoz tartozó nevek pedig a temető bejáratához közel egy külön nagy táblán szerepelnek. Így a természet védelmében nem engedélyezett a hagyományos sírdíszek, mint például a virágok, a koszorúk vagy mécsesek elhelyezése sem. Ezek a természetes temetkezési helyek valódi vigaszt nyújthatnak a természet évszakonként változásának ritmusával – az újjászületés és az elmúlás körforgásában.
Az alternatív temetkezések iránti kereslet az utóbbi időkben rohamosan nőtt, ezért jelenleg már 18 helyszín áll rendelkezésre Karintiában.
Érdemes elolvasni a karintiai temetkezési szolgálat csodaszép sorait, amelyeket csak minimálisan fogalmaztam át:
“Az utolsó út az erdei temetőbe
Vannak helyek, ahol a búcsú csendesebb, mert az élet visszatér a természetbe – gyengéden, békésen, összhangban mindazzal, ami volt és ami megmaradt. Az erdei temetőben történő temetkezés erre nyújt lehetőséget. Kínál egy utolsó nyughelyet a fák lombkoronája alatt, ahol a faleveleken napsugarak táncolnak, és a szél meséli tovább a történeteket.
Az elhunytak hamvait egy biológiailag lebontható urnában a fa gyökere mellé helyezik el – nem végső helyként, hanem a természet körforgásában való csendes továbbélésként. A fa átlényegül a szeretet, az elmúlt életút, az emlékezés jelképévé, és élő emlékműként mégis át lehet ölelni, magunkhoz lehet szorítani.
A végső búcsú a erdőben kötetlen: kísérhetik imák és énekek, könnyek és ölelések – vagy csak a csend, amikor a szívek emlékeznek. Akár keresztény, akár világi szertartásról van szó – itt csak a elhunyt kívánsága és a hátramaradottak igénye számít, hogy egymástól méltósággal és békében búcsúzhassanak el.
Az erdei temetés ilyen módon kínál egy megható alternatívát a hagyományos temetésekhez képest – annak a bizonyosságnak a teljes tudatában, hogy valami olyan nagyobb rendszer részesei vagyunk, ami a halálban sem hagy minket magunkra.”
forrás: Magyar szemek osztrák tükrökben
