FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetések a Déli Körvasút mentén

A Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül fotó: MTI/Hatházi Tamás

A Déli Körvasút az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása Magyarországon – a projekt részeként több mint 800 új fa ültetésével tovább zöldül Újbuda és a vasúti projekt elkészültével egy több mint három kilométeres összefüggő zöldfolyosó is létrejön – mondta Kovács Balázs Norbert, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) budapesti kormányzati beruházásokért felelős miniszteri biztosa kedden.

Tájékoztatása szerint a Déli Körvasút építésének részeként a most elindult és tavaszig tartó faültetési program a kerület miden szegletére kiterjed, Újbuda összes üres fahelyét betelepítik hosszú életű, városi környezethez és a klímaviszonyokhoz jól alkalmazkodó fafajokkal, mint pusztaszil, magas kőris és ezüst hárs. A fák lombkoronája a helyi adottságokhoz igazodik majd, utcákban a vezetékekhez, közterületeken és parkokban a tágasabb térhez.

A fahelyek előkészítését és a faültetéseket is a körvasutat építő vállalkozó valósítja meg az ÉKM koordinálásával, valamint a helyi önkormányzat bevonásával – tájékoztatott.

A fatelepítési programmal nemcsak a vasút környéke, hanem az egész kerület tovább zöldül, ezzel javul a levegő minősége, mérséklődik a zajterhelés és élhetőbbé válik a lakókörnyezet – jegyezte meg.

A vasúti pálya megépülése után, a környezeti rendezés keretében további, mintegy ezer új fát is telepítenek. A Sashegy lábától egészen a Dunáig húzódó 3300 méter hosszú, új zöldfolyosó Buda egyik legnagyobb és legkorszerűbb parkja lesz, amelynek területe meghaladja a Városmajor és a Vérmező együttes méretét. A terület gazdag szabadidős szolgáltatásaival, sportlétesítményeivel felértékeli a lakókörnyezet ingatlanjait, a zöldfolyosó mentén fut majd Budapest eddig legnagyobb és legvonzóbb kerékpárútja – jegyezte meg.

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését. Egyben egy régi adósság törlesztéseként, megvalósul az 1877-ben átadott vasúti szakasz teljeskörű zajcsillapítása is – jegyezte meg.

A Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül
Budapest, 2025. november 25. Kovács Balázs Norbert, az Építési és Közlekedési Minisztérium budapesti kormányzati beruházásokért felelős miniszteri biztosa (j) fát ültet a Déli Körvasút építésének részeként megvalósított faültetési programról tartott sajtótájékoztatón 2025. november 25-én. A Déli Körvasút az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása Magyarországon, a projekt részeként több mint 800 új fa ültetésével tovább zöldül Újbuda és a vasúti projekt elkészültével egy több mint három kilométeres összefüggő zöldfolyosó is létrejön. MTI/Hatházi Tamás

Kovács Balázs Norbert szerint ezzel elmondható, hogy a Déli Körvasút az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása Magyarországon – jegyezte meg.

Az MTI kérdésére kifejtette, a projekt ütemterv szerint halad és várhatóan 2028 végére fejeződhet be. A beruházás soron következő fontos szakaszaként említette, hogy december elején emelik a helyére a Bartók Béla út fölött átívelő vasúti hidat, a Szerémi útnál pedig zajvédő fal kialakítása zajlik és jelenleg a zajszintet tesztelik – mondta.

Az Európai Unió vissza nem térítendő támogatásából és hazai forrásokból, a V-Híd Zrt. kivitelezésében megvalósuló vasúti projekt a budapesti és országos vasúti közlekedés egyik legjelentősebb, stratégiai fontosságú infrastrukturális beruházása – írta az ÉKM MTI-nek küldött keddi közleményében.

Célja, hogy Budapest és agglomerációja számára gyorsabb, megbízhatóbb, fenntarthatóbb és környezetbarát vasúti közlekedési lehetőséget biztosítson, miközben országos és nemzetközi vasúti kapcsolatok hatékonyságát is jelentősen javítja.

forrás: MTI

Előző cikk

Közösen a jövőért

Következő cikk

Világbajnoki startra kész a Magyar Fakitermelő Válogatott



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések