Az amerikai Cosmic Buildings házépítő cég és az ABB Robotics vállalat egy robottechnológiára épülő mobil gyárat hozott létre. Ez az első lépése annak a projektnek, hogy a Cosmic – akik már régóta foglalkoznak könnyűszerkezetű, alacsony energiafelhasználású házak tervezésével – olyan takarékos és hatékony gyártástechnológiával rukkoljon elő, ami hatékonyan segítheti a Los Angeles-i erdőtűzben elpusztult épületek pótlását.
Egy üres telken létrehoztak egy mobil gyárat, ami egy sátorból, egy robotból és egy bemutatóházból áll. A sátor közepén felállított robot 5×15 cm-es fűrészáruból összeépít egy vázat, majd rétegelt lemezt szegez rá. Ezek a szabványosított panelek később, mint építőkockák, alkotják majd a leendő házakat. A projekt munkatársai szerint két ember szükséges a rendszer kiszolgálásához. Ők az anyagbekészítést, majd a kész panel deponálását végzik. Körülbelül 20 perc alatt készül el egy panel, és mindössze tíz nap szükséges egy ház szerkezetének előállításához.
Becslések szerint így összességében 70%-kal csökkenthető a gyártási idő, nem mellékesen a költségek is sokkal kedvezőbben alakulnak, hiszen minimalizálva van a folyamat emberi erőforrásigénye. Nem beszélve a gyártás minőségéről! Minden más elemet, ami az építéshez szükséges, a helyszínen építenek be.
A mikrogyár telepítése 30 napot vett igénybe, és a következő két-három hónapban tervezik használni. A Cosmic Buildings típusterveiből lehet választani, az ügyfelek pedig a végfelhasználók.
Borzasztóan racionális a gyártás ezen szakaszának felépítése. Két fővel megy a gyár, a bemutatóterem egyben iroda, konyha és mosdó. A telepítési költségek elhanyagolhatók. Könnyedén és gyorsan átköltöztethető, ha az igények felmérése azt mutatja, hogy költözni kell.
forrás: RobinWood
