Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a kétnapos Bázisiskolai Szakmai Faipari versenyt a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának szervezésében. A versenyen az eddigi évekhez hasonlóan 14 középiskola tanulója méri össze elméleti és gyakorlati tudását.
A verseny és a bázisiskolákkal való együttműködés egyik legfontosabb célja, hogy a Soproni Egyetem hozzájáruljon a faipari technikumok és szakképző iskolák képzésének sikerességéhez, illetve, hogy a bázisiskolák bekapcsolódhassanak az egyetem életébe.
A Soproni Egyetemen versenyeznek a faipar reménységei
A hivatalos megnyitón köszöntőt mondott prof. dr. Magoss Endre, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánja, Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, Horváth Vilmos, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Farkas Ciprián, polgármester, valamint Ábrahám István a TAEG Zrt. termelési vezérigazgató helyettese.
Dr. Magoss Endre elmondta, hogy a verseny célkitűzése az elmúlt évtized során mit sem változott, kettős küldetést szolgál.
Egyrészt lehetőséget biztosít a középiskolás diákoknak, hogy elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mérjék össze szakmai tudásukat, másrészt pedig a felkészítő tanárok és szaktanárok számára szakmai workshopokat szervezünk, ahol megismerkedhetnek a legújabb faipari technológiákkal és fejlesztési irányokkal.

Hozzátette: a verseny országos, amely a Soproni Egyetem „Faipari oktatás vertikális összehangolása” programjának részeként indult el több mint tíz éve.
Idén, csakúgy ahogy az elmúlt években 14 iskola vesz részt a programban, köztük két soproni intézmény is.
– A verseny célja nemcsak az elméleti tudás felmérése, hanem elsősorban a diákok gyakorlati készségeinek bemutatása. A középiskolás résztvevők különféle feladatokon keresztül adhatnak számot arról, mennyire jártasak a faipari szakma területén, és hogyan tudják a megszerzett tudást a gyakorlatban is alkalmazni – mondta prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.

– A rendezvény kiemelt jelentőségű az egyetem számára, hiszen számítunk arra, hogy a versenyen szereplő diákok közül sokan később intézményünk hallgatói lesznek. A faipar az egyetem számára stratégiai fontosságú terület, és célunk, hogy a szakmát a korábbi évtizedekhez hasonlóan ismét megbecsült, erős ágazattá tegyük a hazai gazdaságban. Ehhez pedig jól képzett, elméletben és gyakorlatban felkészült szakemberekre van szükség. Az előző évek tapasztalatai alapján a diákok munkái rendkívül színvonalasak. A versenyzők igényes, átgondolt alkotásokat készítenek, amelyek tükrözik a szakközépiskolákban folyó magas színvonalú felkészítő munkát. A megmérettetés így nemcsak a tehetségek kibontakozását segíti elő, hanem a faipari szakma és az egyetemi képzések népszerűsítéséhez is hozzájárul – tette hozzá.

A városvezetés részéről Farkas Ciprián polgármester üdvözölte a megjelenteket.
– Immár tizedik alkalommal ad otthont Sopron a bázisiskolai faipari versenynek, amely kapcsán két fontos remény fogalmazódott meg bennem. Fontos, hogy a Soproni Egyetem képzéseit minél szélesebb körben megismertessük, különösen a faipari középiskolák diákjai körében. Célunk, hogy a tehetséges fiatalokat már középiskolás korban megszólítsuk, és megmutassuk nekik, milyen gyakorlati és hasznosítható tudást szerezhetnek nálunk. Öröm számunkra az is, amikor az ország különböző szakmai középiskoláiból érkező diákok Sopronban találkoznak, és lehetőségük nyílik arra, hogy összemérjék tudásukat, tapasztalataikat. Ezek az események nemcsak a szakmai fejlődést segítik, hanem inspirációt is adnak Önöknek, hogy a későbbiekben egyetemünket válasszák továbbtanulásuk helyszínéül – mondta a városvezető.

A megnyitót követően mind a 14 résztvevő középiskolai csapat megkapta az elméleti feladatokat, hogy a verseny másnapján gyakorlatban is bemutathassák tudásukat. A diákoknak ezúttal világítótest vagy lámpaház elkészítése a feladat, amelynek mintadarabját – még a verseny előtt az egyetem hallgatóinak köszönhetően – élesben is megtekinthették.
.jpg)
forrás: KISALFÖLD

