A Nature Geoscience 2025. június 25-én megjelent tanulmánya azt vizsgálta, hogy a fahulladék hosszú távú megőrzése milyen mértékben járulhat hozzá a légköri szén-dioxid szintjének csökkentéséhez. Az elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a talaj mélyebb rétegeiben eltárolt fatörmelék más szén-dioxid-eltávolítási technológiákhoz képest kiemelkedően költséghatékony megoldást jelenthet.
A fatörmelék hasznosítása
A fatörmelék elsősorban a fakitermelésből származó (vágástéri apadék – a szerk.) és a faipari hulladékot, valamint a kiselejtezett faalapú termékeket jelenti.
A fakitermelésből származó hulladékot (apadék – a szerk.) általában a kitermelés helyén felhalmozzák, majd elégetik vagy hagyják lebomlani. A faipari hulladékot leggyakrabban faaprítékként vagy pelletként hasznosítják. E két megoldás hátránya, hogy a faanyagban tárolt szén-dioxid gyorsan újra a légkörbe kerül. A faalapú termékek – például a bútorok és a fűrészáru – esetében a szén már hosszabb ideig van megkövetve, de ha kiselejtezik őket, és ezért tűzre vagy a hulladéklerakóba kerülnek, szintén hamar kiszabadul a bennük megkötött szén-dioxid.
A mélyebb talajrétegekben viszont a törmelék hosszabb ideig megőrizhető lenne: az anyag tartósságának köszönhetően akár több ezer évig is el lehetne tárolni. Ebben az esetben a szén-dioxid-kibocsátásra csak késleltetve kerülne sor.A megoldás tehát a szenet hatékonyan helyezi át a gyors, élő, bioszférikus ciklusból egy lassú tárolórendszerbe.
Ez azért is előnyös, mivel bizonyos ökoszisztéma-helyreállítási formák, például az újraerdősítés, már nem működnek hatékonyan, ha a korábban károsodott ökoszisztémák nagy részének szénelnyelő kapacitása telítődött, ám a fatörmelék megőrzésével még ezt követően is ki lehet vonni a szén-dioxidot az atmoszférából.
Technológiai feltételek
A fatörmelékek megőrzéséhez hideg, száraz és anoxikus (oxigénmentes) feltételekre van szükség. Ezeket a mély talajrétegek tökéletesen biztosítani tudják, hiszen a levegő 21%-os oxigéntartalma a talajban 1 méteres mélységben 1%-ra, 2 méteres mélységben pedig kevesebb mint 0,1%-ra csökken.
A megőrzéshez különösebb szállításra sem lenne szükség – ennek következtében pedig ebből származó kibocsátásra sem kerülne sor –, mivel a fakitermelésből származó hulladék (apadék – a szerk.) összegyűjthető és a termelés helyszínén eltemethető, a fűrészüzemi hulladékokat és a kiselejtezett faalapú termékeket pedig akár az azok keletkezési helyéhez közel eső területeken is el lehet helyezni.
Életciklus-elemzések szerint emiatt a fatörmelék megőrzésének teljes folyamatához kapcsolódó energiafelhasználás szén-dioxid-kibocsátása mindössze a begyűjtött és eltemetett faanyagban található szén 2-5%-ára tehető. A számítások azt mutatják, hogy hektáronként átlagosan 4 tonna szén-dioxid-egyenértékű fatörmelék megőrzésével 100 ezer tonna szén-dioxid vonható ki a légkörből.
A legnagyobb – 200 és 300 millió hektár közötti – kezelt erdőterülettel rendelkező országok közül Kína és az Egyesült Államok évente rendre 1,33 ± 1,07, illetve 1,24 ± 0,35 gigatonna szén-dioxidot juttat a légkörbe az általa megtermelt fatörmelékből.
Ha az utóbbi kezelt erdőiben a fatörmelék keletkezésének üteme változatlan marad, akkor ennek a mennyiségnek a töredékét is elég lenne megőrizni ahhoz, hogy évente akár 0,88 gigatonna szén-dioxidot ki lehessen vonni a légkörből. Ezzel a lépéssel az ország 2050-re el tudná érni a nettó zéró kibocsátásra vonatkozó célkitűzéseit. Kína ezzel szemben a 2050-re tervezett évi 5,6 gigatonna szén-dioxid-kibocsátás-megkötésének csak egy kisebb részét tudná ilyen módon fedezni.
Előnyök és hátulütők
A tanulmány szerzői szerint ha a kezelt erdőkben keletkező összes fatörmeléket megőriznék, akkor az ehhez szükséges energia felhasználásából eredő 5%-os szén-dioxid-kibocsátás levonása után 100, 200, illetve 2000 éves időtávon évi 10,1, 11,1 és 12,4 gigatonna kibocsátáscsökkenést lehetne elérni.
A 2025 és 2100 között keletkező összes fatörmelék megőrzésével pedig – ebben az esetben is figyelembe véve az említett 5%-os szén-dioxid-költséget – összesen 936,2 gigatonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből. Ezzel 0,42 Celsius-fokkal lehetne mérsékelni a globális hőmérséklet emelkedését, ráadásul viszonylag alacsony költség mellett. (Az átlaghőmérséklet emelkedésének 1,5–2 Celsius-fok alatt tartásához évente 3‒18 gigatonna szén-dioxidot kellene kivonni a légkörből.)
A fakitermelésből származó elhalt faanyag eltemetésének egyik további előnye, hogy a tűzveszélyes térségekben csökkenteni lehetne vele az erdőtüzek kialakulásának kockázatát. Az erdőtüzek világszerte évente 7,7 ± 0,7 gigatonna szén-dioxidot és más üvegházhatású gázt bocsátanak ki. 2010 óta csak az Egyesült Államok 25,7 milliárd dollárt költött a megfékezésükre, de e tűzesetek még így is 180 teragram (0,18 gigatonna) szén-dioxidot engednek a levegőbe, és 10,8 milliárd dollárnyi anyagi kárt okoznak.
.jpg)
A kitermelésből hátramaradt fatörmelék eltávolításával viszont csökkenteni lehet a talajon lévő éghető anyagok mennyiségét, ezáltal pedig az égésből származó szén-dioxid-kibocsátást. Ráadásul a tűzveszélyes területeken tűzmegelőzés céljából végzett erdőritkítás (erdőállomány gyérítés – a szerk.) fatörmelékének megőrzése további szén-dioxid-eltávolítást eredményezhet.
Szintén jelentős lehet a gyümölcsfák metszéséből származó faanyag mennyisége, ennek megőrzése pedig hozzájárulhat az ültetvények szénsemlegessé tételéhez.
A megoldás szabadon kombinálható az erdősítéssel, az újraerdősítéssel, illetve más agrárerdészeti rendszerekkel, és ezáltal fokozni tudja azok éghajlatvédelem szempontjából pozitív hatását.
A fatörmelék megőrzésének egyik negatív aspektusa viszont, hogy anaerob körülmények között metánképződéssel járhat. A tanulmány szerzői korábbi kutatások alapján azt feltételezik, hogy ennek mértéke elhanyagolható. Ennek ellenére fontos lenne mérésekkel is megvizsgálni a föld alá temetett fatörmelékből származó metántermelődést, a megtermelt gáz talajbeli transzportját és oxidációját, valamint a talajfelszíni metánáramlásokat.
A további számszerűsítendő negatív hatások közé tartozik a talaj kiemeléséből származó szénkibocsátás, valamint az, hogy a fatörmelék eltávolítása kedvezőtlenül hathat az erdőtalaj egészségére, a mikroorganizmusok, az állatok és a növények sokféleségére, illetve a faállomány regenerálódására.
Távlatok
A fatörmelék megőrzése révén megkötött szén-dioxid mennyisége igen pontosan mérhető, ellenőrizhető és jelenthető, ezáltal elősegítheti a kibocsátáskereskedelmet, és akár az önkéntes karbonpiacokon is értékesíthető lehet.
Egyszerű megvalósíthatósága és hosszú távú kivitelezhetősége miatt a benne rejlő klímavédelmi potenciál jelentős. Ezzel együtt is fontos azonban, hogy induljanak olyan kísérleti projektek, amelyek során különböző körülmények között pontosan meg lehet állapítani a megoldás szén-dioxid-megkötését, valamint az alkalmazásából származó előnyöket és hátrányokat.
Ezek a vizsgálatok segíthetik annak felmérését, hogy más szén-dioxid-eltávolítási technológiákhoz képest a fahulladék megőrzésének hatásai mennyiben tekinthetők kedvezőbbnek, emellett hozzájárulhatnak a megvalósítás optimalizálásához és a működési költségek minimalizálásához is.
Forrás: Energiastratégiai Intézet / OEE
